BUX 131178.10 -0,45 %
OTP 40760 0,12 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Kínai vakcina: Szijjártó elárulta, mit terveznek a 60 év felettiekkel

Pénteken utazik Moszkvába Szijjártó Péter és a vakcinabeszerzésről is tárgyal - erősítette meg a külügyminiszter, aki az ATV kérdésére egy sajtótájékoztatón a kínai vakcina kapcsán hangsúlyozta: "Kínában azt a stratégiát követték, amelynek értelmében a 18–59 éves korosztálynak adták be a vakcinát. De azt engedélyezték a 60 év felettiekre is."

2021. január 18. hétfő, 19:42

Fotó: MTI Fotó / Koszticsák Szilárd

"Pénteken Moszkvában találkozom kollégámmal, Szergej Lavrov miniszter úrral, és találkozom az orosz egészségügyi miniszterrel is. Amikor a látogatás szervezésébe vágtunk bele, akkor még kevésbé a vakcina játszotta a főszerepet. Természetesen ez is a megtárgyalandó pontok között lesz" - mondta Szijjártó Péter, aki szerint van egy világos menetrendje a vakcináról szóló tárgyalásoknak, illetve a vakcinabeszerzésnek is.

"Arról, hogy Magyarországon milyen oltóanyagot szabad használni, nem a politikusok döntenek, se nem én, se nem a kormánytagok, se nem az ellenzéki politikusok, hanem vannak szakemberek, akiknek ez a dolguk.

Van egy intézmény, az OGYÉI, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-Egészségügyi Intézet, amelyben a szakemberek eldönthetik, hogy egy vakcinát szabad-e használni Magyarországon vagy nem szabad. És amennyiben úgy döntenek, hogy egy vakcinát szabad használni, akkor nekünk az a kötelességünk, hogy abból beszerezzünk" - mondta Szijjártó.

Kínai vakcina a 18-59 korosztályra? "A 60 év felettiekre is engedélyezték"

Az ATV másik kérdésére, hogy Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és a miniszterelnök is arról beszélt a múlt héten, hogy a kínai Sinopharmmal gyakorlatilag megállapodott a kormány a vakcináról, és az első adag akár egymillió is lehet - de ebben a kínai kísérletben a 18-59 év közötti korosztály vett részt - Szijjártó Péter azt válaszolta: "ami a kínai korcsoportokat illeti, az egy stratégia kérdése, hogy egy ország a kora miatt veszélyeztetettebb csoportokban kezdi az oltást vagy a mozgékonyságuk miatt a vírus terjesztésében valószínűleg nagyobb szerepet játszó fiatalabbak körében. Tehát van, aki a vírus terjedési gyorsaságát akarja megfogni, más pedig úgy dönt, hogy inkább az életünk szempontjából veszélyben lévők megmentésére koncentrál az elején.

Kínában azt a stratégiát követték, amelynek értelmében a 18-59 éves korosztálynak adták be a vakcinát" - mondta Szijjártó, hangsúlyozva: ezt a vakcinát engedélyezték a 60 év felettiekre is. Tehát nem arról van szó, hogy arra nincs engedélyük, hanem ők egy más stratégia szerint kezdték meg az oltási folyamatot - tette hozzá a miniszter.

A miniszter az orosz és kínai vakcina beszerzésére vonatkozó kérdésre kijelentette: mindezek elméleti kérdések mindaddig, amíg nem kapunk engedélyt az OGYÉI-től. "Ha megvan az engedély, akkor tudjuk véglegesíteni a szerződéseket az oroszokkal és a kínaiakkal is. Mi a kínaiakkal előrehaladott tárgyalásokat folytatunk, de jó néhány másik európai uniós ország pekingi nagykövete is bejelentkezett a kínaiaknál, hogy ők is szeretnének egyeztetni - mondta az ATV szerint Szijjártó Péter.

K. Gergely Kiss
K. Gergely Kiss

Ez is érdekelhet