BUX 131460.20 -0,24 %
OTP 41100 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Parragh László elégedett az adócsökkentéssel

Miniszterelnök bejelentése az iparűzési adó felére csökkentéséről találkozik a gazdasági szereplők elvárásával, nagyon nagy segítséget jelent - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Magyar Nemzetnek.

2020. december 20. vasárnap, 09:30

Fotó: MTI Fotó / Koszticsák Szilárd

Orbán Viktor szombati bejelentése alapján a kis- és középvállalkozások, valamint az egyéni vállalkozások iparűzési adóját (hipa) január elsejétől a felére csökkenti a kormány. A 25 ezer fő alatti települések a kormánytól támogatást kapnak, a nagyobb önkormányzatok pénzügyi helyzetét egyenként tekintik majd át.

Az iparűzési adó addig van, amíg van ipar és működnek a cégek. A válság azonban éppen a cégeket lehetetleníti el, tehát a mostani döntés mentőövet dob a vállalkozásoknak. Az érintett kör ugyan a multikkal szemben kisebb szereplője a gazdaságnak, de a munkavállalóik létszámában ez a nagyobb szegmens. Tehát a döntés sok munkahely megőrzését teszi lehetővé - fogalmazott a kamarai elnök a napilapnak.

Parragh László úgy elmondta a régi tényt, miszerint az iparűzési adó szisztémája igazságtalan: bevétel alapján kell fizetni, tehát annak a cégnek is teher, amelyik egyáltalán nem nyereséges.

Senkinek nem érdeke, hogy az önkormányzatok lehetetlen helyzetbe kerüljenek, de a közterhek viselésében mindenkinek részt kell vállalnia. Az ellenzéki önkormányzatok adót emeltek volna, miközben érdemben nem veszik ki részüket a válság kezeléséből. Most mindenkinek segítenie kell - mondta fel a kormányzati álláspontot a hipa elengedését a korábbi hetekben elsőként felvető Parragh László.

Az ördög ezúttal is a részletszabályokban rejlik majd - nyilatkozta Kántor Balázs, a Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda adócsoportjának vezetője a Magyar Nemzetnek. Az iparűzési adó sajátossága miatt ugyanis a pozitív hatás később jelentkezhet. A szakértő szerint nagy kérdés, hogy a változtatás érinti-e majd, hogy a vállalkozóknak mennyi adóelőleget kell fizetniük 2021. március 15-ig.

Domokos László
Domokos László

Ez is érdekelhet