BUX 131460.20 -0,24 %
OTP 41100 0,96 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Kásler Miklós elmondta, mire kellett 36 ezer üres ágy

A járvány lefolyását az elején nem lehetett pontosan megbecsülni, erre különféle számítások voltak a legelképesztőbb számokkal. Volt egy matematikai modell is, amely szerint több százezer fertőzött lesz Magyarországon - indokolta a kórházi ágyak rohamszerű, tömeges kiürítését a Magyar Nemzetnek adott interjújában Kásler Miklós, egészségügyért is felelős miniszter.

2020. május 11. hétfő, 13:50

Fotó: MTI Fotó / Balogh Zoltán

A koronavírus elleni védőoltás és a specifikus terápia hiányában az orvosok a klinikai vizsgálatok felé fordultak, s mind a vérplazma-terápiás kezelések, mind pedig a más betegségeknél alkalmazott gyógyszeres terápiák reménykeltőek - mondta a napilapnak Kásler Miklós emberi erőforrás-miniszter.

A kétféle kísérleti kutatás közös célja az, hogy minél kevesebben szoruljanak intenzív ellátásra, azok pedig, akik intenzív terápiára szorulnak, éljék túl a betegséget.

Az első hazai plazmaterápiával kezelt betegnél a mesterséges lélegeztetés időtartama a plazmakezelés hatására jelentős mértékben megrövidült. Egy másik klinikai módszer, az immunválasz túlkapását gátló terápia, az IL-6 ellenes antitestkezelés az életveszélyes citokinvihart próbálja megakadályozni, az alkalmazott gyógyszer az egyébként ismert Tocilizumab. A terápiával több betegnél megelőzték az intenzív osztályra kerülést, egy ott lévő, kritikus állapotú beteg, egy orvos mesterséges lélegeztetése a kezelés hatására jelentősen lerövidült.

Az egészségügy újraindításával kapcsolatban a miniszter elmondta, az első csomag május 4-én elindult, utána remélhetőleg három további ütem következhet, ha változatlanul koordinálni tudják a járványt.

Szepesi Anita
Szepesi Anita

Ez is érdekelhet