BUX 131134.23 -0,49 %
OTP 40760 0,12 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Az alkotmányosság látszata is megszűnik - ellenzéki vélemények

A legtöbb ellenzéki párt elutasította a negyedik alaptörvény-módosítást.

2013. március 11. hétfő, 19:45

Az MSZP frakciója nem csak az alaptörvény negyedik módosításának szavazására nem ment be, a teljes tegnapi parlamenti üléstől távol maradt, hogy tiltakozzon az indítvány ellen. Mesterházy Attila frakcióvezető úgy vélte, hogy az alkotmányosság látszata is megszűnik a módosítással. \"Azt látjuk, hogy ezzel a mostani alkotmánymódosítással az szinte evidencia, hogy a miniszterelnök bosszút akar állni mindazokon, akik az elmúlt hetekben-hónapokban másképpen döntöttek, mint ahogy ő elvárta volna. Igaz ez az Alkotmánybíróságra, igaz ez a diákokra, akik kiálltak a saját jogaikért, ezért most megkapják majd az alkotmányban a röghöz kötést\" - fejtette ki a pártelnök.

A Jobbik tartózkodott a szavazáson, mivel a párt bizonyos elemeit támogatta a módosításnak, másokat viszont elutasított - mondta a párt alelnöke. Balczó Zoltán közölte: a párt továbbra is fenn akarja tartani azt a jogot, hogy az alaptörvény esetén is lehessen Alkotmánybírósághoz fordulni.

Az LMP-s Schiffer András úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor miniszterelnök folyamatosan leépíti a jogállamot, azzal pedig, hogy a Terrorelhárítási Központ döntése nyomán lezárták a köztársasági elnök hivatala előtti Szent György teret, a politikus szerint Orbán Viktor \"gyurcsányi módszerekhez\" folyamodott.

A Demokratikus Koalíció politikusai már a kormányfő napirend előtti felszólalása során egy \"önkényuralom\" feliratú transzparenst feszítettek ki az ülésteremben. A Párbeszéd Magyarországért pedig az Együtt 2014-el közösen a köztársasági elnökhöz fordult a módosítás miatt.

Inforádió
Inforádió

Ez is érdekelhet