BUX 131773.44 -0,21 %
OTP 40710 -0,9 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Okozhat még Magyarország meglepetéseket

Kellemes meglepetést okoztak a feltörekvő piacok az IMF regionális igazgatója, Marek Belka szerint, azzal, hogy a szakadék szélére sodródva volt erejük visszatáncolni, annak ellenére, hogy a számukra létfontosságú nemzetközi hitelezés és tőkeáramlás egy időre teljesen leállt.

2009. október 5. hétfő, 10:40

A szakember féléves gazdasági értékelésében úgy vélte, a recesszió már túljutott a mélyponton, s a kockázatvállalási kedv is visszatért. Ennek ellenére a térség országainak nincs miért lelkesednie, hiszen a külkereskedelem újraindulásából származó élénkülésen túl vajmi kevés esélyük a növekedésre - a továbbra is alacsony tőkebeáramlás hosszú távon is gyér maradhat megfelelő kormányzati lépések nélkül.

A Valutaalap szakembere szerint a visszaesés és a magas lakossági és vállalati deviza-hitelkitettség miatt ingataggá vált bankrendszer megerősítése rövid távon jó eszköz lehet a kockázatok csökkentésére.

Az inflációt ebben az évben 4,5, 2010-ben 4,1 százalékra várja az IMF. A Magyarországon idén 6,7 százalékos, jövőre 0,9 százalékos GDP-csökkenést váró szervezet képviselője úgy vélte a kormányzat középtávú vállalásai hitelesek, a folyó fizetési mérleg GDP-arányos hiánya 2009-ben 2,9, 2010-ben 3,3 százalékos lehet. Belka régiós szinten ennek ellenére is a válság előttinél alacsonyabb kockázati kedvre számít akár hosszabb távon is.

Az IMF hétvégén Isztambulban megtartott igazgatósági ülésén a kormányoknak a növekedést támogató fiskális és monetáris politikát javasoltak míg a fellendülés egyértelműbb jelei nem látszanak, egyúttal sürgették a pénzügyi rendszer felügyeletének reformját. Irina Ivasenko az IMF budapesti irodájának vezetője a Reutersnek nyilatkozva közölte: ennek jegyében születhet törvény heteken belül a PSZÁF szabályozó intézményi szerepének erősítéséről és az MNB hatáskörének kiterjesztéséről.

A Valutaalap isztambuli közgyűlésén felszólaló Simor András jegybankelnök arról beszélt, hogy amennyiben az MNB felhatalmazást kap, fel fog lépni a devizaalapú adósságállomány további buborékszerű növekedése ellen, akár oly módon is, hogy a forinthiteleknél szigorúbb zálogérték- és jövedelmi feltétel bevezetésével csökkenti azok vonzerejét. Erről bővebben itt olvashat.

Pápai Csaba
Pápai Csaba

Ez is érdekelhet