- A Nemzetközi Valutaalap (IMF) állandó irodát nyitott május elsejével Magyarországon. A szervezet rezidensi képviselőjeként mi az ön feladata?
- Teljesen természetes gyakorlat, hogy a hitelprogramokban részt vevő országokban irodát hoz létre az IMF, jelenleg 82 ilyen központunk van szerte a világon. Csak a térségben 75 milliárd dollárral van jelen a Valutaalap, hiszen a válság ezt a régiót kifejezetten súlyosan érintette, így a legtöbb új programunk ide koncentrálódik.
Az én tisztem figyelemmel kísérni a magyarországi programot, biztosítani a Washington és Budapest közötti kétirányú információcserét, valamint - ha a magyar hatóságok részéről igény mutatkozik - szakértői segítséget nyújtani. A törvényi változtatásokra vonatkozó kormányakarat azonban önmagában kevés, a program megvalósíthatósága annak széles körű elfogadásán, az implementáció sikerén múlik.
- A jelenleg érvényben lévő hitelmegállapodás jövő áprilisban lejár, az általános választásokat is ekkorra tervezik. Az IMF július elsején kiadott, a program második felülvizsgálatának eredményét közlő záródokumentumában kiemeli a kormányzat vállalásainak megvalósíthatóságát veszélyeztető politikai kockázatokat. Az elegendő idő vagy a megfelelő támogatás hiánya jelentheti a nagyobb veszélyt?
- Magyarország politikai helyzete nem a legstabilabb, ez köztudott; természetesen az IMF is tisztában van ezzel a kockázattal. Ennek ellenére hangsúlyoznám, hogy a kormány eddigi teljesítménye megfelelő volt. Az IMF és az EU képviselőivel folytatott tárgyalások során az asztalra tett javaslatokat a parlament megtárgyalta és elfogadta. Különösen igaz ez 2009-re vonatkozóan; a kormány idei vállalásait, helyenként módosításokkal ugyan, de a szavazásra bocsátható kérdésekben teljesítette.
A 2010-es év azonban egy teljesen más történet. El kell készíteni a jövő évi költségvetést, és a korábban meghatározott hiánycélt alátámasztó rendelkezéseket keresztül kell vinni a képviselő-testületen. A jövő évi költségvetés sorsa azonban egyelőre sokkal bizonytalanabb.
- Az IMF nemrég jelezte, hogy az ellenzéket is megkeresi, hogy a program támogatottságát tovább növelje. Történtek lépések ebben az irányban?
- Felvettük a kapcsolatot az ellenzékkel, hogy javaslatot tegyünk egy összpárti egyeztetésre. Leszögezném azonban, hogy a hivatalos program részleteit illetően nem tárgyalunk az ellenzékkel, az IMF csak a kormányzó erőkkel egyeztet ez ügyben. Az már a kormánypárt feladata, hogy a reformok keresztülviteléhez szükséges politikai támogatást megszerezze.
A pártok támogatottságának mérlegét figyelembe véve azonban az ellenzék szerepe minden eddiginél fontosabb lett az elmúlt időszakban. Az IMF feladatának tartja a program során vállalt intézkedések folytonosságának biztosítását a választásokat követően is, bármi legyen is a voksolás eredménye - bár mindannyian ismerjük a várható végeredményt.
- Meddig tarthat ki a Magyarországnak nyújtott 20 milliárd eurós hitelkeret, amennyiben az államadósság megújítására továbbra sem nyílik lehetőség külső piaci forrásból?
- A programot úgy alakítottuk ki, hogy a piaci adósságfinanszírozási lehetőségek hiányában jövő április végéig biztosítani tudja a megfelelő költségvetési forrásokat. Az eddig lehívott két részletet a kormányzat teljes mértékben felhasználta. Amennyiben a következő, július elsejével jóváhagyott 1,5 milliárd eurós részletet, valamint az e fölött megmaradó összeget nem építik be azonnal a költségvetésbe, az biztosíthat némi átmenetet a kormány számára a program lezárulása után is.
- Az IMF jelezte, hogy kész tárgyalni Magyarországgal a program kiterjesztéséről. Ez mit jelent pontosan?
- A magyar kormány szándékaitól függően egyrészt a jelenlegi megállapodás lejártának kiterjesztését, ami egyúttal a hitelkeret megnövelését is jelentené, másrészt - a globális piaci hangulat javulása esetén - egy teljesen új, úgynevezett elővigyázatossági készenléti hitelmegállapodás tető alá hozását is. Hogy szükség lesz-e az érvényben lévő hitelmegállapodás kiterjesztésére, legkésőbb az év végén, a következő felülvizsgálat eredményeinek kiértékelésekor és a 2010-es finanszírozási igények megítélésekor derül ki.
A jelenleginél kedvezőbb piaci környezet lehetővé teheti Magyarország számára, hogy újabb IMF-segély nélkül is eleget tegyen finanszírozási igényeinek. Ilyen esetekre javasolt az elővigyázatossági készenléti hitelkonstruckió, melynek célja, hogy a költségvetési politika folyamatosságát biztosítsa.
- Maradva az elméletnél: amennyiben a kormány jelezné egy újabb hitel felvétele iránti igényét, mit gondol, milyen összegről tárgyalnának?
- Ezt egyelőre képtelenség megmondani, ám úgy vélem, az az összeg mindenképpen kisebb lenne az októberben igényeltnél. Ennek számos oka van. Először is októberben, amikor a magyar kormány felvette a kapcsolatot a Valutaalappal, az ország nagyon súlyos válságban volt.
A program elkészítése során konzervatív várakozásokkal számoltunk a lejáró államadósság megújítására vonatkozóan. A kifizetés szinte azonnali volt, hogy ezzel is enyhítsünk a helyzet súlyosságán. Éppen emiatt kellett gyorsan cselekedni, s kellett egyúttal ilyen nagy összeget megmozgatni, hogy ezzel is gátat szabjunk a további szakadásnak. Magyarország tavaly októberben látványos hátrányban volt szomszédaival szemben.
A magas költségvetési hiány problémáját orvosolni kell annak érdekében, hogy az ország visszanyerje a befektetők bizalmát és beindítsa a gazdaság növekedését. A kormány tisztában van azzal, hogy a kiterjedt hiány miatt kiszorulhat a finanszírozási piacról, válság ide vagy oda. A közelmúltban megtett lépésekre már régóta szükség volt. A közgazdászok korábban többször felhívták a figyelmet a szükséges szerkezeti átalakításokra, ám ezek egészen mostanáig várattak magukra. Ez részben azért is történhetett meg, mert jó időkben nem könnyű ilyen döntéseket meghozni. Sajnos úgy tűnik, számos országnak ezen a téren szüksége volt erre a válságra.
- Oldódik már a válság?
- Egyelőre bizonytalanság övezi a hangulat elmúlt időszakban tapasztalt javulásának természetét. Nem lehet eldönteni, hogy mindössze a mélyrepülés sebessége mérséklődött vagy tényleg elértük a gödör alját. Gazdaságelemző körökben köztudott, hogy a fordulópontok előrejelzése híresen nehéz.
Az Egyesült Államok gazdaságának mélyrepülése első látásra véget ért ugyan, ám a tengerentúli lakáspiac továbbra is kockázatokat rejt. Európában egyértelműbb a helyzet, hiszen az eurózóna gazdasága még nem érte el a mélypontot, ez pedig különösen fontos Magyarország számára. Ráadásul a szakértők továbbra is arra figyelmeztetnek, hogy a nyugat-európai bankrendszer átalakításokra szorul.
Közben azonban a feltörekvő Európa is teszi a dolgát, rendkívül sok fontos döntés született Magyarországon is. Számos, a fenntartható fejlődést segítő intézkedést hoztak, amelyek mind a befektetői bizalmat, mind - hosszabb távon - a tőkeáramlást erősítik. A világ számos pontjáról való befektetőkkel való beszélgetéseim során az volt a benyomásom, hogy a hangulat továbbra is rendkívül bizonytalan. Sokan a Valutaalaphoz fordulnak iránymutatásért, ellensúlyozandó a saját negatív kilátásaikat. A nyár végére talán többet tudhatunk.
- Rendkívül óvatosan fogalmaz.
- A bizalom meghatározása rendkívül nehéz dolog, s a hangulatot bármi meg tudja fordítani. Ezért sem akarnám egyértelműen kijelenteni, hogy igen, látjuk a hangulat ilyen és olyan változásának jeleit. Természetesen vannak pozitív fejlemények, és nem gondolom, hogy ezek mindegyike alaptalan volna; a fundamentumokat is javító intézkedésekre is sor került. Sőt kifejezetten optimista vagyok a térség hosszú távú növekedési kilátásaival kapcsolatban. Ám azt, hogy a manapság tapasztalt pozitív trendek tartósnak bizonyulnak-e, nehéz volna megmondani.
- Oszkó Péter pénzügyminiszter nemrég bejelentette, európai körútra indul, hogy a magyarországi állampapír-piaci befektetéseket reklámozza. Segíthet ez a finanszírozási helyzeten?
- Ez egy friss fejlemény, ami csak a második felülvizsgálat után fogalmazódott meg, hiszen azt megelőzően a környezet nem tette lehetővé, hogy Magyarország bármilyen formában hozzáférjen a külső finanszírozási piacokhoz. A pénzügyminiszter road show-ja minden bizonnyal egy tapogatózó hadművelet, amelyet azonban kellő óvatossággal kell levezényelni. A piacok reakciója ugyanis kulcsfontosságú lehet - ugyanúgy lendíthetnek az országgal szembeni bizalmon, mint ahogy meg is rengethetik azt.
