A rossz vezetés évei, a közkiadások és a nyugdíjrendszerrel kapcsolatos terhek csökkentésének kudarca a szakadék szélére sodorták a magyar gazdaságot - írja a gazdasági lap, amely beszámol a kormányfő múlt hétvégi "drámai" lemondásáról is.
Az Economist szerint az MSZP várhatóan április elején választhatja meg Gyurcsány Ferenc utódját. A lap Surányi György és Glatz Ferenc nevét említi, mint a két gyakran említett esélyest, de Bokros Lajost is esélyesként nevezi meg.
Az elemzés szerint Gyurcsány, a valaha ünnepelt fiatal modernizáló igazából soha nem állt talpra a 2006 őszén történt zavargások után. A cikk emlékeztet, hogy az utcai eseményekre a miniszterelnök vallomása után került sor, mely szerint ismétlődően hazudtak a gazdaság állapotáról.
Nem volt nagy hatása viszont bátortalan adóteher-csökkentési próbálkozásainak - írja az Economist. A lap a forint euróval szembeni márciusi mélypontját is megemlíti, amely a körülbelül 20 milliárd eurós, IMF-vezette nemzetközi segélyhitel ellenére következett be. A cikk a 3,5 százalékos idei GDP-csökkenést valószínűsítő kormányzati becslés mellett a Capital Ecomics 7,5 százalékos zuhanásról szóló előrejelzését is közli.
Az ország nagy problémája a korrupció, a 20 százalékot is elérő feketegazdaság és az eladósodottság - írja. A válság ellenére a realitás egyfajta hiánya uralkodik az országban a szerző szerint, aki azt állítja, a jobboldali értelmiség az 1930-as évek külföldi tőke- és kozmopolita-ellenes retorikáját használja. Így Orbán Viktor Fidesz elnök is a pénzügyi rendszer 80 százalékos külföldi tulajdoni hányadán lamentál, teszi hozzá a cikk. A szociális feszültségek is nőnek, a magyarországi romákat "támadások sora érte" a lap szerint, két, nagy publicitást kapott, állítólag romák által elkövetett gyilkosság után.
A cikk szerint nem meglepő, hogy Gyurcsány és az MSZP támogatottsága ilyen alacsonyan van, miközben Orbán Viktor előrehozott választást sürget, Magyarország szégyenének nevezve a szocialistákat.
Gyurcsány, aki ifjúsági kommunista vezetőből lett multimilliomos, a cikk szerint ravasz operátor, akinek lemondása meg volt koreografálva, pártelnöknek pedig gyorsan újraválasztották. A kisebbségi kormány a szabad demokratáktól és az MDF-től függ, amelyek azonban nem érdekeltek az előrehozott választásokban. Az Economist elemzése szerint egy új, párton kívüli miniszterelnök megválasztása esetén az MSZP hivatkozhatna a népszerűtlen kiadáscsökkentési lépések kényszerére, miközben a megerősödő Gyurcsány a színfalak mögött mozgathatja a szálakat.
