Vannak olyan forgatókönyvek, amelyek súlyosabb gazdasági körülmények között is biztosítanák az áht-hiányt a GDP 2,9 százalékos szintjén a Pénzügyminisztérium szerint. A Világgazdaság információi szerint ezek közé a tervek közé tartozik, hogy négynapos munkahetet vezethetnek be a közszférában.
Jelenleg az államigazgatásban több mint 700 ezren dolgoznak, s az nem világos, hogy hány százalékukat érintené a változtatás. Több olyan feladat is van ugyanis (például oktatás, honvédelem), amelyeket nem lehet heti négy napra csökkenteni.
"Ha a napi ledolgozott órák számát nézzük, akkor több területen már most sem heti öt nap a munkaidő, hanem hat-hét, olyan sok a munkájuk a közszolgáknak" - idézi a lap Fehér Józsefet, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének titkárát.
