BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Folytatódhat az ötletbörze az új miniszterelnökről

A ma több új miniszterelnök-jelöltről folynak majd a tárgyalások, eközben politológusok úgy vélik, az MSZP érdekeltté tehető az előrehozott választásokban.

2009. március 27. péntek, 11:24

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ma, az eredeti fél kilenc helyett, 11 órakor ült össze az MSZP országos elnöksége, ahol a kormányfőjelölésről fognak tárgyalni - jelentette az MTI. Veres János reggel megerősítette, hogy az ülésen több, új jelölt neve fog felmerülni. A pénzügyminiszter hozzátette, hogy a vártnál rosszabb makrogazdasági helyzetre is van programja a minisztériumnak, de erről már az új kormánynak kell döntenie.

A miniszter az előrehozott választások ellen érvelt, de több politológus úgy véli, hogy ennek esélye egyre nagyobb. Juhász Attila, a Political Capital elemzője és Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet szakértője abban egyetértett, hogy az MSZP érdekeltté tehető az előrehozott választásokban.

A párt azzal csak folyamatosan veszíti a szavazóit, ahogy telik az idő és újabb miniszterelnök-jelöltek neve esik ki az esélyesek közül - ezzel pedig kormányzásra képtelen erőként tünteti fel magát. Ha létre is jönne az új kormány, akkor is nagyon nehéz lesz a szocialistáknak eltávolítani maguktól ennek a kabinetnek a döntéseit, hiszen azokat nekik kell majd megszavazniuk a parlamentben - mondta Juhász Attila.

Mráz Ágoston Sámuel szerint a párt önkormányzati lobbija érdekeltté tehető az előrehozott választásokban, mert sokan gondolják úgy, hogy ha még ebben az évben bekövetkezik egy kormányváltás, akkor az új kormány 2010 őszére, az önkormányzati választásokra veszít a népszerűségéből. Így a szocialista párt nemcsak megtarthatja a jelenlegi városokat, de akár még szerezhet is újabbakat.

NAPI Online
NAPI Online

Ez is érdekelhet