BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Már a fiatalra hajtanak - a kor nem akadály

Amikor a közelmúltban a két „nagy", Virág Judit és Kieselbach Tamás is hangsúlyozottabban megjelent a kortárs területen, kézenfekvő elsődleges oknak tűnt, amit szinte már közhelyszerűen emlegettek, hogy fogynak a régi képek.

2008. június 19. csütörtök, 10:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ezt azonban mindketten cáfolják, illetve árnyalják. Kieselbach azt mondja, minden érdekli, ami vizualitás és jó.

A magyar festészetet egészben látja, egységes folyamatként kezeli, mindig is figyelemmel kísérte a kortársakat is. Két reprezentatív albumában 1964-ig dolgozta fel a magyar festészet történetét, de nyilván előbb-utóbb az elmúlt ötven évet is ugyanígy át kell gondolnia valakinek. Ez azért nehezebb, mert az elszigeteltség miatt hiányzott az inspirációs közeg, és minden késve jutott el hozzánk.

Az utolsó három évben azonban megváltozott a kortárs művészet megítélése. „Vevőim nagy részét az aukciókon érem el, a legszembetűnőbb változás, hogy a gyűjtőim, rendszeres vásárlóim, akik eddig megálltak egy időhatárnál, most ezt kitolták, és keresik, mi érinti meg őket a későbbi idők művészetében. Ez most izgalmas időszak." Mindig oda jutunk, hogy szükség lenne egy erős polgári rétegre, hogy aztán tovább cizellálódhassanak a dolgok, mindenki megtalálja, ami neki kedves, ami hozzá szól, ami neki jelent valamit.

Kell a mai, friss és hiteles művészet, amelyben leképeződik az a közeg, ahol a családunkkal, barátainkkal élünk, aztán majd visszafelé nézve kirajzolódnak azok a csomópontok, hangsúlyok és attitűdök, amelyek maradandónak bizonyulnak. Kieselbach ismeri a kortársakat, értékítélete, véleménye is van róluk, de nem köt szerződéseket, nem vállalja egyes művészek menedzselését.

Kiemeli: a kortárs művészettel való foglalkozás arra is lehetőséget teremt, hogy akit érdekel, mi van a művek mögött - ki az az esendő ember, aki mindezt létrehozta -, sokat megtudhat az emberi létről, a művészetről, az alkotás folyamatáról. Saját választásairól annyit mond, hogy szerinte mindig is a drámák körül keletkeztek igazi értékek Magyarországon, s a belső küzdelmekről árulkodó, akár szenvedő alkotók képei szokták megérinteni. Bukta Imre és Molnár Sándor nevét említi mint két erőteljes és hiteles festőt, hozzátéve, hogy széles a paletta, mindenki rátalálhat a neki tetszőre, s az lenne a jó, ha ott tartanánk, hogy mondjuk egy Bak Imre-kiállításra megmozdulna az egész ország, mert ezt látni kell.

Egyszóval szeretné, ha sokaknak életformává válna a kortárs képzőművészettel való foglalatosság, ahogyan a nyugat-európai polgárságnak. Virág Judit szerint nem feltétlenül igaz a jó régi képek elfogyása, mivel a 18-20 éve megvásárolt képek kezdenek visszajönni a piacra, és még újak is fel-felbukkannak, de az igaz, hogy vevői oldalról nagy igény lett a kortársakra. Szerencsés módon ez találkozott a saját vágyaival is, így ha előregondol tíz évet, akkor egy jól működő, elegáns kortárs galéria tulajdonosaként látja magát. „Az érdekel ezen a területen, azt keresem, hogy mennyire tudunk naprakészek lenni a világban lévő áramlatokkal, mert a magyar festészetnek mindig ez volt a nagy kérdése. Általában el voltunk csúszva, akár évtizedekkel. Pedig egy időben kell megszületniük a képeknek itt is és nyugaton is.

Amit most szívesen vesznek, amit könnyű eladni, az, amit a szakma úgy hív, hogy új narratíva: az előadó, lefestő, elbeszélő festészet - ennek alapvető ismerve, hogy figurális legyen. "A Virág Judit Galéria három fiatal festőnővel (Haász Katival, Korodi Lucával és Radák Eszterrel) exkluzív szerződést kötött, ők így még inkább érzik, hogy a vevőiknek van igényük arra, hogy a művészeket személyesen is megismerjék.

Jankó Judit
Jankó Judit

Ez is érdekelhet