A maginfláció 2003. júniushoz viszonyítva 6,1 százalék lett.
Az első félévben átlag 7,1 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában. Tavaly decemberhez képest 5,2 százalékos volt a fogyasztóiár-emelkedés, ennek valamivel több, mint egyharmadát az áfa és jövedéki adóváltozások okozták.
Az előző hónaphoz viszonyított árszínvonalat júniusban a szolgáltatások drágulása 0,09 százalékkal, az élelmiszereké és a szeszes italoké, dohányáruké egyaránt 0,02 százalékkal emelte, míg az egyéb cikkek, üzemanyagoknál bekövetkezett árcsökkenés 0,06 százalékkal, a ruházkodási és a tartós fogyasztási cikkeké pedig egyaránt 0,01 százalékkal mérsékelte.
Az élelmiszerárak átlag 0,1 százalékkal emelkedtek egy hónap alatt. Nagyobb mértékben, 4,4 százalékkal drágult a cukor, 4,2-vel pedig a sertéshús. Az étolaj és a rizs ára egyaránt 1,5 százalékkal ment feljebb. Az idényáras élelmiszerek és a liszt ára 2,8-2,8 százalékkal csökkent, a tejé 2,2 százalékkal. Az idényáras élelmiszerek nélkül számítva az élelmiszerek árai 0,4 százalékkal emelkedtek.
A szeszes italok, dohányáruk és a szolgáltatások az átlagot meghaladóan drágultak. Ez utóbbin belül az üdülési szolgáltatások árai 2,3 százalékkal nőttek. A háztartási energia esetében az árak összességükben nem változtak a megelőző hónaphoz viszonyítva. A tartós fogyasztási cikkek, a ruházkodási termékek és az egyéb cikkek, üzemanyagok körében árcsökkenés történt. A járműüzemanyag-árak átlagosan 1,2 százalékkal, a virágok, dísznövények árai pedig 5,5 százalékkal mérséklődtek egy hónap alatt.
Egy év alatt, 2003. júniushoz viszonyítva, az élelmiszerek árai az átlagnál valamivel nagyobb mértékben, 7,8 százalékkal emelkedtek. Ebben a főcsoportban a 12 havi árváltozás 2002 májusa óta először volt az átlagnál nagyobb mértékű. Ezen belül jelentős szóródás figyelhető meg: a liszt, dara 32, a tojás 25, a cukor 21, a kenyér 17, a péksütemény 16, a sertéshús 15, a cukrászáru, fagylalt és az eszpresszókávé 13-13, az éttermi, a munkahelyi és az iskolai étkezés egyaránt 10 százalékkal drágult. Csökkent viszont az elmúlt 12 hónap alatt a tej (3 százalék), a kávé és a szalonna (2-2 százalék) ára.
A tartós fogyasztási cikkek árai átlagosan nem változtak 2003. júniushoz viszonyítva. Az átlagosnál kisebb mértékben drágultak a ruházkodási és az egyéb cikkek, üzemanyagok 12 hónap alatt. A szolgáltatások az átlagot kis mértékben meghaladó, 7,6 százalékos áremelkedésén belül a csatornadíj 19, a helyi tömegközlekedés 16, a szemétszállítás 15, az oktatási szolgáltatás 14, a társasházi közös költség 13, a kábeltelevízió-előfizetés 12, a testápolási szolgáltatások és a vízdíj egyaránt 11 százalékkal drágult. A szeszes italok, dohányáruk és a háztartási energia árnövekedése az átlagosnál jelentősen magasabb volt. Az elektromos energia 22, a vezetékes gáz 18, a dohányáruk 17, a távfűtés pedig 13 százalékkal került többe, mint egy évvel korábban.
