Az MNB mai kamatdöntő ülésén a várakozások szerinti 75 bázispontos kamatcsökkentésre került sor, így az alapkamat 10,75 százalék lett. Az előző, novemberi döntés után Virág Barnabás, az MNB alelnöke utalt arra, hogy várhatóan ez a mérték marad. Az alelnök a délután folyamán sajtóbeszélgetésen indokolja a lépést és ad útmutatást a jövő évi várható folyamatokról.
Bár a robotpilótát hangsúlyosan kikapcsolták, a jegybank az év utolsó kamatdöntő ülésén is kitartott az előre jelzett 75 bázispontos csökkentési ütem mellett, noha vannak, akik ezt most túlzott szigorként élik meg – mondja az Amundi Alapkezelő befektetési igazgatója.
Kiss Péter emlékeztetett rá, hogy a múlt heti, amerikai kamatvágásokat latolgató Fed kommentár ugyanis beindította azokat a várakozásokat, hogy a többi fejlett piaci jegybank is belátható időn belül lazíthat, illetve akik már elkezdték a kamatcsökkentéseket (mint az MNB), azok növelhetnek a tempón. Ennek hatására a magyar határidős kamatjegyzések 6 és 12 hónapos időtávon 45-60 bázisponttal csökkentek, a piacok ennyivel nagyobb kamatvágást áraztak be a Fed hatására.
A szigorú hozzáállással a jegybank a hitelességét építi, és véleményünk szerint ez márciusig így is marad. Akkor, a következő inflációs jelentés megjelenésével párhuzamosan változhat az MNB hozzáállása, ha az inflációs folyamatok is támogatóak maradnak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram