A Berkshire Hathaway bejelentette november 14-én, hogy 5,1 milliárd dollárért vásárolt Alphabet- (Google-) részvényt.
A Telex beszámolója alapján Warren Buffett, az amerikai és a világ tőkepiacának egyik legbefolyásosabb alakja idén bejelentette, hogy lassan már tényleg élvezné a nyugdíjas éveit, kinevelte az utódait, a továbbiakban ők viszik tovább a Berkshire Hathawayt.
A befektetési holding időről időre részletesen beszámol az elmúlt időszakban vásárolt részvények állományáról, és a piacok szinte mindig pozitív hírként fogadják, ha Warren Buffett portfóliójában egy adott részvény súlya nő, esetleg új részvény kerül be.
A Google október végén közzétett harmadik negyedéves gyorsjelentése alapján jelentősen felülmúlta az elemzői várakozásokat.
Ezen kívül fontos bejelentést is tett:
kifejlesztette saját, Ironwoodra keresztelt csipjét. Míg az Nvidia csipjeit általános számításokra fejlesztették ki, addig a Google tenzorfeldolgozó egysége kimondottan a nagy nyelvi modelleket kezeli extrém skálázhatósággal és költséghatékonysággal.
Ráadásul a saját fejlesztés és gyártás miatt csak ötödannyiba kerül, mint az Nvidia csipjei.
Szintén november első felében jelentette be a Google, hogy elkészült a saját mesterségesintelligencia- (MI-) modelljének legfrissebb verziójával, a Gemini 3.0-s verzióval.
A normál fejlődésen kívül ennek a modellnek van egy hatalmas előnye is: nulla Nvidia grafikus processzort használ fel a működéséhez, kizárólag a Google házon belül készített Ironwood csipje működteti a rendszert.
A Gemini látványosan felzárkózik a ChatGPT-hez a felhasználók számát tekintve, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a Google sikeresen integrálja az MI-rendszert a legnagyobb keresőplatformjaihoz, például a Chrome-hoz vagy a Youtube-hoz.
A portál megírta, hogy a Nvidia november 19-én tette közzé harmadik negyedéves számait, amelyek – szokás szerint – felülmúlták az elemzői várakozásokat, valamint a negyedik negyedévre vonatkozó, már meglévő megrendelésállományát is közölte, ami rendkívül optimistának tűnt. A piac mégis rosszul reagált az Nvidia eredményére és kilátásaira, napon belül nagy irányváltás után a részvény 3 százalékot esett, és azóta sem tudott érdemben emelkedni.
Trónfosztás a láthatáron
A Claude nevű MI-modellt fejlesztő Anthropic már bejelentette, hogy egymillió darabot rendelt a Google új csipjeiből, és állítólag a ChatGPT fejlesztője, az OpenAI is közel van egy hasonló nagyságrendű megrendelés bejelentéséhez. Bár a pontos árat nem közölték, egy dolog biztos: jelentősen olcsóbban jutnak majd a Google csipjeihez, mintha Nvidia terméket vennének.
Mivel az MI-láz a piacszerzés szakaszában van, különösen fontos a piaci részesedés. A Nvidia-eredmények kissé törékenynek tűnnek, és úgy tűnik, a monopolhelyzete kezd meginogni. A kérdés az, hogy az árképzési modellje mennyi ideig tud életben maradni.
Kedden a Google részvénye történelmi csúcson zárt, az Nvidiának viszont 6 százalékos mínuszból kellett visszakapaszkodnia, ami csak nagyjából felerészben sikerült. Bár még így is a világ legértékesebb tőzsdei vállalata, már csak bő 10 százalékkal ér többet a Google-nél, így már a közeljövőben is elképzelhető a trónfosztás.