A találkozóra néhány nappal az után került sor, hogy az ukrán elnök támogatását fejezte ki a sikkasztási vádak kivizsgálását illetően, amely többek között Zelenszkij egy korábbi üzlettársát is érinti – írja a Bloomberg.

A megbeszélést követően az ukrán elnök öt lehetséges lépést vázolt fel, amelyek közé tartozik a miniszteri kabinet számára kiadott utasítás egy sürgős törvénytervezet kidolgozására a Nemzeti Energia- és Közműszabályozási Bizottság átalakítását illetően.

A bejelentés emellett érintette még az energiaszektorban működő főbb állami vállalatok átszervezésének megkezdését is, beleértve a pénzügyi tevékenységük teljes körű auditálását. 

Ezenfelül új vezetőséget kap az Energoatom is, Ukrajna atomerőmű-üzemeltetője, valamint az Ukrhydroenergo is, az ország legnagyobb vízerőmű-termelő vállalata. 

A vizsgálat következtében, Zelenszkij utasítására lemondott az igazságügyi és energiaügyi miniszter is. Az elnök indítványozta korábbi üzlettársa, Timur Mindich és egy másik üzletember szankcionálását is, akik érintettek lehettek a rendszerben, amely pénzt sikkasztott az energiaszektorból, valamint az erőművek orosz légicsapások elleni védelmére szánt forrásokat is.

„Kiborult az aranybili” – Orbán Viktor élesen bírálta az ukrán vezetést

Orbán Viktor szerint Ukrajnában egy, Zelenszkij elnökhöz is köthető háborús maffiahálózatot lepleztek le. A miniszterelnök a Facebookon reagált a botrányra, élesen bírálva az EU Ukrajnát támogató politikáját.
Bővebben>>>