Az Ukrajnába telepítendő nemzetközi alakulatról egyeztetett szombati telefonos megbeszélésén Keir Starmer brit kormányfő és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. A Downing Street tájékoztatása szerint mindkét vezető üdvözölte az igazságos és tartós békét célzó, folyamatos amerikai erőfeszítéseket.
A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivője szerint Starmer és Zelenszkij megbeszélésén szóba került annak a többnemzetiségű erőnek a kialakítása is, amelyet a nyugati szövetségesek tervei alapján az ukrajnai tűzszünet elérése után Ukrajnába lehetne telepíteni.
Starmer tavaly nyáron, Emmanuel Macron francia elnökkel tartott londoni találkozóján jelentette be a tervet, amely szerint az ukrajnai rendezés biztosítására készen álló országok koalíciójának új nemzetközi alakulata Multinational Force Ukraine névvel jönne létre.
A brit kormányfő akkori ismertetése szerint ennek az alakulatnak a központja Párizsban lenne, létrehozásának célja pedig az, hogy támogatást nyújtson a majdani ukrajnai békemegállapodás végrehajtásához, amint ez az egyezség létrejön.
A londoni miniszterelnöki hivatal egyidejűleg ismertetett beszámolója szerint az új szerveződés a jövőben Kijevbe is telepítene egy koordinációs központot, amikor a majdani békemegállapodás biztosítására hivatott alakulat vezénylési struktúrája végleges formát ölt.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga