Egy kínai hadihajó nekicsapódott a saját parti őrségük egyik hajójának, miközben utóbbi egy Fülöp-szigeteki hajót üldözött a Dél-Kínai-tengeren – írja a BBC.
A Fülöp-szigeteki parti őrség szerint épp segítséget nyújtottak a vitatott Scarborough-zátonyon halászó halászoknak, amikor a kínai parti őrség „kockázatos manővert hajtott végre”, amely „jelentős károkat” okozott a kínai hadihajó előfedélzetén.
Ugyan a kínai hatóságok azt megerősítették, hogy összetűzésre került sor, azzal vádolták a Fülöp-szigeteket, hogy „erőszakkal behatoltak” a kínai vizekre;
magáról az ütközésről viszont nem tettek említést.
A jelenet helyszíne a Dél-kínai-tenger, mely Kína, a Fülöp-szigetek és más országok közötti területi vita középpontjában áll. A feszültség Peking és Manila között az elmúlt években fokozódott, mindkét fél provokációval és tengeri összetűzések szításával vádolja a másikat.
Az egyelőre nem világos, megsérült-e valaki az incidensben.
A Manila által közzétett videón azt látni, ahogy a kínai parti őrség egy hajója vízágyúkkal üldözte a Fülöp-szigeteki parti őrség hajóját, majd egy hirtelen fordulat után hangosan egy sokkal nagyobb kínai hajónak csapódott.
Ismert, a Scarborough-zátony egy háromszög alakú zátony- és sziklasor, s azt Kína 2012-ben önkényesen sajátjának kiáltotta ki. A terület azóta gyakran a két ország között támadó konfliktusok gyújtópontja.
Gyanús szerkezetet halásztak ki a tengerből, a nyomok Kínába vezetnek
Egy halászhajó a helyi hatóságok szerint rábukkant egy sárga, torpedó formájú, HY-119-es feliratú kínai kémdrónra a Fülöp-szigetek partjainál. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Razziát tartottak Elon Musk cégénél
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég