Legkevesebb 5000 ember halt meg a mostani iráni tüntetések során – tudósít a Reuters egy iráni tisztviselő hitelesített adataira hivatkozva.
Ugyanakkor a tisztviselő azzal vádolta a „terroristákat és a fegyveres lázadókat”, hogy ők gyilkolják az „ártatlan irániakat”, köztük legalább 500 főt a kormányerők emberei közül.
Kapcsolódó
Ismert, az elmúlt két hétben Iránban széles körű tüntetésekké terebélyesedtek a nagy ütemű pénzromlás és az összeomló gazdaság miatt indult megmozdulások, melyeken ma már egyértelműen a klerikális, vallási uralom megszüntetését követelik, megszabadulva az elnyomó teokratikus berendezkedéstől.
A mostani az ország legvéresebb felkelése az 1979-es iráni iszlám forradalom óta.
Donald Trump amerikai elnök többször is bejelentette, hogy közbelép, ha továbbra is a nyílt utcán gyilkolják a tüntetőket. Majd pénteken a közösségi médiában megköszönte a teheráni vezetőknek, hogy eltekintettek 800 tüntető tervezett kivégzésétől.
Egy napra rá Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vezetője egy nyilvános beszédben „bűnözőnek” nevezte Trumpot a tüntetők támogatásával Iránnak okozott veszteségek miatt.
Nem fogjuk háborúba sodorni az országot, de nem hagyjuk, hogy a hazai vagy nemzetközi bűnözők büntetlenül maradjanak
– jelentette ki a 24.hu szerint Hámenei, aki elismerte, „több ezer halálesetet” az Egyesült Államokhoz és Izraelhez köthető „terroristáknak és lázadóknak” tulajdonított.
Trump szombaton a Politico magazinnak adott interjújában aláhúzta: „itt az ideje új vezetést keresni Iránban”.
Emlékezetes, az amerikai székhelyű HRANA emberi jogi csoport szombaton közölte, hogy a halálos áldozatok száma elérte a 3308-at, és további 4382 esetet vizsgálnak. Ismertették, több mint 24 ezer letartóztatást erősítettek meg.
A sah özvegye és Trump egyszerre üzent: napjai lehetnek a teheráni rezsimnek
A segítség úton van, üzente Donald Trump az iráni tüntetőknek, akiket további tiltakozásra buzdított. Az egykori iráni császárné is megszólalt és kérte a hadsereget, álljon a tüntetők oldalára. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben