Duplájára, 10 euróra emelkedik a későn regisztrálók számára a napi belépő ára Velencében a következő turisztikai szezon kezdetén, jövő tavasszal, és az ideinél kétszer több napon át kell megfizetni – jelentette be az észak-olaszországi város vezetése.
A megemelt díjat csak azoknak kell megfizetniük, akik nem a városban szállnak meg. A szállóvendégek ugyanis idegenforgalmi adót fizetnek. A napi belépőt ráadásul tovább, július végéig kell majd fizetniük a városba látogatóknak, és kétszer annyi napon át, mint idén.
A belépődíjat csak a különösen nagy forgalmú napokon, hétvégéken (a pénteket is beleértve) és a június 2. nemzeti ünnepen kell megfizetni, és csak reggel fél 9-től délután 4-ig, így jövőre összesen 54 napon (szemben az idei 29 nappal).
Velencében idén tavasszal vezettek be 5 eurós belépődíjat azoknak, akik nem ott szállnak meg. 485 ezer turista mintegy 2,4 millió euróval gazdagította a várost az idei idényben.
Akik legkésőbb 4 nappal érkezésük előtt lefoglalják a jegyet, azok továbbra is 5 euróért léphetnek majd be a városba. Tizennégy évnél fiatalabbak után nem kell fizetni.
A napijegy meglétét okostelefonon megjeleníthető QR-kóddal kell igazolni. Aki ezt nem tudja bemutatni, az akár 300 euróra is büntethető, de a kísérleti fázisban ezt még nem ellenőrizték a hatóságok.
A napijegyekből befolyó bevételt a városvezetés a csatornák, az utak és az épületek felújítására fordítja.
Fizetőssé tennék a Notre-Dame-székesegyházat
A francia kulturális miniszter, Rachida Dati öt eurós belépődíjat akar kivetni a turistákra, hogy a vallási épületek felújítási munkálatait finanszírozni tudják.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Komolyan aggódnak a lengyelek az Epstein-akták miatt, nyomozást indítanak
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet