Több román véradó állomásra olyan sokan mentek, hogy be kellett zárni a kapukat. A megnövekedett véradási kedv az egész ország területén érzékelhető. Az önkéntes véradóknak visszatetsző, hogy a pénz miatt sokszorozódott meg a donorok száma.
Kapcsolódó
A jelentkezők többsége nem vallja be, hogy a négyszeres emelés hatására szeretne vért adni, egyéb más indokokat neveznek meg. Gyakori, hogy egy rokonuk vagy ismerősük kórházi ellátásra szorul, illetve ők maguk is kaptak vért korábban másoktól, amit most viszonoznak.
Magyarországon ezer forint jár
Magyarországon az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ)2021-ben duplázta meg a véradók juttatását, a korábbi 500 forint értékű étkezési utalványt, ezer forintra emelték.
Évente mintegy 400 ezer véradó adományára van szüksége az egészségügynek, a rászoruló betegek gyógyításához. És Magyarországon is az elmúlt tíz évben jelentősen csökkent a véradók száma. Míg 2021-ben 381 ezren adtak vért, tíz évvel korábban még 495 ezer véradót regisztráltak.
Az OVSZ többek között, 2022-ben vezette be a Pelinkán-napot a véradók számának emelése miatt. Az új szolgáltatást úgynevezett donorcsalogatónak nevezik. Egy automatikus e-mailt küldenek a véradóknak, ha eltelt az utolsó véradás óta az előírt 56 nap és a donor újra jelentkezhet véradásra. Egy éven belül a férfiak legfeljebb ötször, a nők négyszer adhatnak vért.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán