Washingtonba hívták az ukrán felet a béketárgyalások következő fordulójára – ezt Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter jelentette be a 24tv.ua beszámolója szerint.
A külügyminiszter közölte, hogy az Egyesült Államok meghívást küldött egy új tárgyalási körre, amely a háború lezárását célzó diplomáciai egyeztetések folytatása lesz.
„Az amerikai delegáció képviselői arról számoltak be, hogy értékelésük szerint a moszkvai tárgyalások pozitív hatással voltak a békefolyamatra. Felkérték az ukrán delegációt, hogy a közeljövőben folytassák a tárgyalásokat Amerikában” – mondta Andrij Szibiha.
A külügyminiszter hangsúlyozta: Ukrajna számára fontos, hogy
a tárgyalások minden lépése összhangban maradjon az ország érdekeivel és a nemzetközi joggal.
A 24tv.ua cikke arra emlékeztet, hogy az ukrán és amerikai fél között a háború kezdete óta folyamatos diplomáciai konzultáció zajlik, és Washington korábban is jelezte, hogy kész támogatni a béketárgyalások előrehaladását. A mostani meghívás ennek újabb állomása.
Szibiha nem közölt részleteket arról, hogy ki képviseli majd Ukrajnát a találkozón, és az amerikai fél sem adott ki bővebb tájékoztatást a tárgyalások témájáról vagy menetrendjéről. A portál annyit ír: a diplomáciai csatornákon keresztül már zajlanak az egyeztetések az időpont véglegesítéséről. Azonban nem lenne túl nagy meglepetés, ha a múltkori tárgyalócsapat képviselné Ukrajnát, Rusztem Umerov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkárának vezetésével.
Putyin állítólag megalázta a Trump-küldöttséget Moszkvában
Donald Trump különmegbízottja, Steve Witkoff, valamint a volt elnök veje, Jared Kushner december 2-án egyeztetésre érkezett Moszkvába. A delegáció nemcsak Vlagyimir Putyinnal, hanem a béketerv állítólagos orosz sugalmazójával, Kirill Dmitrijevvel is tárgyalt.
A találkozó mintegy öt órán át húzódott, és az orosz fél látványosan elégedetten távozott. Dmitrijev „produktívnak”, Putyin tanácsadója, Jurij Usakov pedig egyenesen „rendkívül hasznosnak és jelentőségteljesnek” minősítette a megbeszélést. Usakov azt is közölte: Moszkva a 28 pontos amerikai terv mellett négy új dokumentumot kapott áttekintésre.
A felek az amerikai javaslat „lényegét” vitatták meg, miközben az ukrajnai rendezés hosszú távú keretei is napirendre kerültek.
A megállapodás értelmében azonban a tárgyalások tartalmát nem hozzák nyilvánosságra – noha médiaértesülések szerint a területi kérdések is előkerültek.
Sőt, úgy tűnik, ezek okozzák most a feloldhatatlannak tűnő problémát.
A 24-es csatornának nyilatkozó ukrán politológus, Igor Csalenko szerint Putyin demonstratív fölényt mutatott a Trump-küldöttség felé. Állítása szerint az orosz elnök „megalázta” az amerikaiakat, többek között a szándékos várakoztatással és a tárgyalás alatt elejtett egy-egy sértő megjegyzéseivel.