A B61-13 elnevezésű új atombombákat az Egyesült Államok nukleáris készletének korszerűsítése érdekében szerzik be, és a B61-es gravitációs bomba új változata lesz, melyet először az 1960-as években, a hidegháború idején gyártottak – írja az Indy100.
A tisztviselők szerint az új bombák hatótávolsága nagyjából megegyezne a B61-7-esekkel, amelyeknek a robbanóerejű körülbelül a 23-szorosa a Hirosimára ledobott atombombáénak.
Alex Wellerstein, a New Jersey-i Stevens Institute of Technology nukleáris technológia szakértője készített egy modellt, amelyben megbecsülte, hogy milyen hatással lenne a nagyvárosokra, ha a B61-7-et ledobnák.
A "Nukemap" négy szinten becsüli meg, hogy a ledobott atombomba milyen károkat okozna. A sárga területen belül lényegében „minden elpárologna”, a második, szürke szinten a legtöbb lakóépület összeomlik, rengeteg a halálos áldozat és a súlyos sérült. A narancssárga területen harmadfokú égési sérüléseket szenvednének az érintettek, melyek hegesedést és rokkantságot okoznak, sőt, akár amputációt is megkövetelnek.
A legutolsó, halvány szürke körön belül várhatóan betörnek az ablakok, és súlyos sérülések keletkeznének.
Mindezek alapján
- Londonban több mint félmillió halálos áldozatot, és másfél millió sérültet jelentene, ha egy ilyen atombombát ledobnának.
- Párizsban azonnal összedőlne az Eiffel-torony, a halálos áldozatok száma meghaladná a 2 milliót.
- Madridban 600 ezren vesztenék az életüket, a repülőtéren is jellemző lenne a harmadfokú égési sérülés.
- Rómában egy millióan szenvednének sérüléseket, a Vatikánban tömegével halnának meg.
Főhajtás az áldozatok előtt: 78 éve dobták le az atombombát Nagaszakira
Szudzuki Siro szerint az ukrajnai konfliktus miatt nőtt a nukleáris feszültség, de nemcsak Oroszország jelent nukleáris kockázatot.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Komolyan aggódnak a lengyelek az Epstein-akták miatt, nyomozást indítanak
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet