Oroszország kedden újabb eszkalációs fenyegetéssel válaszolt azokra a hírekre, amelyek szerint Franciaország hamarosan kiképzőket küldhet az ukrán hadsereg megsegítésére.
„Egyetlen, az ukrán hadsereg felkészítésében résztvevő kiképző sem rendelkezik mentességgel. Nem számít, hogy franciák-e vagy sem” – mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője az AFP francia hírügynökség jelentése szerint.
Kapcsolódó
Múlt héten Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok annyit mondott, hogy hamarosan francia kiképzők érkeznek Ukrajnába, amit akkor Párizsban és Kijevben is lekicsinyeltek.
Emmanuel Macron francia elnök, aki a héten a franciaországi D-napi partraszállás 80. évfordulója alkalmából találkozik Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hamarosan bejelentheti, hogy egy kis koalíciót hoz létre azon országokból, amelyek hajlandóak kiképzőket küldeni Ukrajnába – jelentette a Le Monde.
Ma még nincs konszenzus a szárazföldi csapatok hivatalos kiküldéséről, átvételéről és jóváhagyásáról. De egy dinamikus helyzetben semmit sem szabad kizárni
– jegyezte meg az államfő februárban.
Vlagyimir Putyin a múlt héten azt mondta, hogy „már most is jelen vannak szakemberek Ukrajnában zsoldosnak álcázva”. A TASZSZ állami hírügynökség időközben idézte Marija Zaharova külügyminisztériumi szóvivőt, aki szerint Moszkva megerősítést kapott, amelyek szerint Franciaország arra készül, hogy csapatokat küldjön Ukrajnába.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Eurostat: ennyivel vesszük drágábban a gázt az oroszoktól, mint mások

Havi egymillió alatt fenyeget az elszegényedés réme

Eljött az új világ: ebben a városban arcfelismeréssel figyelik, ki hogyan viselkedik

Kijöttek az uniós adatok, dobogós a magyar infláció

Így lett a válogatott teniszezőből a magyar ingatlanpiac meghatározó szereplője. De hogy jön ide a Mátrix?

Sok amerikai úgy tesz, mintha csak nyaralni utazna, miközben új letelepedési helyeket keres

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Rohamtempóban épül a budai várnegyed: újabb gyöngyszem készül

Brutális veszélyben vagyunk, egyre több daganatos megbetegedés jöhet
