Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztet arra, hogy a parlament ezt az indítványt még tavaly május 30-án szavazta meg. A korhatár csökkentését a védelmi minisztérium terjesztette a parlament elé, a tárca indoklása szerint egy adminisztrációs probléma miatt. Jelenleg ugyanis a sorkatonai szolgálatra 20-27 év közöttiek hívhatók be, a hadiállapot alatt azonban hivatalosan szünetel a sorozás.
Így sok olyan 25-27 éves állampolgár van, aki már korábban letöltötte a sorkatonai szolgálatát, mégsem mozgósítható, mivel életkora miatt még a sorkatonai nyilvántartásban szerepel.
„Nem azért fegyverkezünk, mert háborút akarunk, hanem azért, mert el akarjuk kerülni” – mondta Metter Frederiksen miniszterelnök. Azt is megjegyezte, hogy a női sorozással a kormány a nemek közötti teljes egyenlőség elérésére törekszik. Erről itt írtunk részletesen >>>
Szerhij Liszak, a régió kormányzója közölte a Telegramon, hogy az orosz csapatok rakétacsapást mértek kedd délután a kelet-ukrajnai Dnyipro városra, az előzetes adatok szerint öt ember sérült meg. Később hozzátette, hogy a rakétatámadás károkat okozott egy oktatási intézményben. Szavai szerint a gyerekek az óvóhelyen voltak, így közülük senki sem sérült meg.
Vadim Szkibickij vezérőrnagy, az ukrán katonai hírszerzés szóvivője az Ukrajinszka Pravda hírportálnak elmondta, hogy becsléseik szerint körülbelül 950 hadműveleti-stratégiai és stratégiai szintű, legalább 350 kilométeres hatótávolságú rakétája maradt Oroszországnak. A védelmi minisztérium hírszerzési főcsoportfőnöksége úgy véli, hogy Oroszország még több masszív kombinált támadást hajthat végre addig, amíg szünetet kell tartania a lövedékek újabb felhalmozásához - mondta el a szóvivő.
Az ukrán védelmi minisztérium a Telegramon arról számolt be, hogy márciusban az ukrán védelmi erők 976 ellenséges tüzérségi rendszert semmisítettek meg. Ez a legtöbb, amelyet a háború több mint két éve alatt egy hónapban megsemmisítettek az ukrán katonák - tette hozzá a tárca.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)