Joe Biden amerikai elnök, Kisida Fumio japán miniszterelnök és Jun Szuk Jol dél-koreai elnök néhány hete állapodtak meg Camp Davidben a biztonsági együttműködés szorosabbá tételéről. Kiemelték: igyekeznek összehangolni az indiai- és csendes-óceáni térséget, illetve a Koreai-félsziget régióját fenyegető kihívásokra adott válaszaikat. Nem sokkal a találkozót követően Jun Szok Jol úgy fogalmazott, hogy a három ország kapcsolataiban új korszakot kezdtek, és amennyire fokozódik a provokáció és a fenyegetés Phenjanból, annyival erősebbé válik a kötelék Szöul, Tokió és Washington között.
A dél-koreai és az amerikai hadsereg a múlt héten már megkezdte közös nyári hadgyakorlatát, amelynek egyik célja éppen az, hogy segítse felkészültségüket az észak-koreai nukleáris és rakétafenyegetések ellen.
Phenjan többször tiltakozott a szomszédjában zajló hadgyakorlatok ellen, Kim Dzsong Un észak-koreai vezető pedig azt vetette az Egyesült Államok és szövetségesei szemére, hogy a világ legveszélyesebb vizeivé teszik a koreai partszakaszt, és immár az atomháború veszélye is fennáll.
Kim az amerikai-dél-koreai-japán hadgyakorlatra reagálva kedden felszólította a kommunista ország haditengerészetét, maradjon állandó harckészültségben, hozzátéve, hogy a haditengerészet is részt vesz Észak-Korea nukleáris elrettentési stratégiájában, „hogy elvegye az ellenség kedvét a háborútól”. Bejelentette, hogy a hadsereget újabb taktikai atomfegyverekkel fogják felszerelni.
A vezető – akinek szavait a KCNA észak-koreai állami hírügynökség idézte – hétfőn, az észak-koreai haditengerészet napja alkalmából, lánya társaságában felkereste a haditengerészet több központját is.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val