Már folynak egy Trump-Putyin találkozó előkészületei, a hétfőn beiktatott amerikai elnök jelezte, hogy a közeljövőben telefonon beszélhet az orosz elnökkel, hogy közelebb kerüljenek ehhez. Konkrét időpont még nincs, de azt remélik, hogy minél hamarabb sor kerülhet az egyeztetésre.
Remekül kijöttem [Putyinnal]. Remélem, üzletet akar kötni
– mondta Donald Trump egy helyi idő szerint vasárnapi sajtótájékoztatón.
„Megállapodást kell kötnie. Ha ezt megtagadja, szerintem tönkreteszi Oroszországot. Szerintem Oroszországnak nagy problémái lesznek. A legtöbben azt hitték, hogy ez a háború egy héten belül véget ér. Azt hiszem, nagyon jó lenne, ha véget vetne ennek a háborúnak” – üzent Washington új ura az orosz államfőnek.
Az amerikai elnök megerősítette, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is azt mondta neki, ő szintén a mihamarabbi békemegállapodás híve.
Ma még nem lesz béke
„Megpróbáljuk ezt a lehető leggyorsabban elérni. Tudja, az Ukrajnával és Oroszországgal vívott háborúnak soha nem lett volna szabad megtörténnie” – mondta Trump egy ukrajnai háborúval kapcsolatos újságírói kérdésre. Mint ismeretes a republikánus politikus azzal kampányolt, hogy a hivatalba lépése után 24 órán belül véget vet a háborúnak (vagyis a mai nap folyamán be kéne szüntetni a harcokat), azonban később már egy féléves időtávról beszélt.
Marco Rubio, az Egyesült Államok új külügyminisztere elmondta, nem tud időkeretet adni az orosz-ukrán háború befejezésére, de ő is hangsúlyozta, hogy kompromisszumra van szükség: mindkét félnek kell valamit adnia a konfliktus megoldásához – írja a 444.hu
Trump beiktatása napján Emmanuel Macron francia elnök arra figyelmeztetett, hogy a háború nem fog véget érni egy-két nap alatt, és kulcsfontosságú, hogy Kijev erős pozícióban legyen a béketárgyalások előtt.