Donald Trump bejelentette, hogy végrehajtási rendeletet fog kiadni, amely minden választópolgártól megköveteli a személyazonosság igazolását – írja a Reuters.
– írta Trump a Truth Social közösségi oldalon.
A rendelkezésnek nagyobb a füstje mint a lángja, hiszen 36 amerikai államban jelenleg is kötelező igazolni a személyazonosságot akár fényképes okmánnyal (pl. jogosítvánnyal), vagy közüzemi számlával, banki igazolással, jövedelemigazolással. Az új rendelet tehát arra a 14 államra vonatkozhatna, ahol ezt jelenleg nem követelik meg.
Az amerikai elnök hozzátette, hogy
leszámol a postai szavazással is, csak a súlyos betegeknek és a távoli szolgálatot teljesítő katonáknak marad meg a lehetőség.
Ezzel az amerikai elnök egy régi sérelméért venne elégtételt: miután 2020-ban elvesztette az elnökválasztást, azzal vádolta a győztes Joe Bident, hogy elcsalta a voksolást, mivel tömegesen szavaztak nem amerikai állampolgárok, illetve olyanok is, akiknek nem volt szavazati joguk.
Trump ugyancsak szorgalmazza az elektronikus szavazógépek eltörlését, és helyette a papírszavazatok és a kézi számlálás használatát támogatja – egy olyan folyamatot, amely a választási tisztviselők szerint időigényes, költséges és sokkal kevésbé pontos, mint a gépi számlálás.
Az egyelőre nem világos, hogy az elnöknek van-e alkotmányos jogköre egy ilyen intézkedés meghozatalára.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás