Aleksandar Vucic gunyorosan reagált arra a hírre egy nagygyűlésen, miszerint rövidesen tető alá hozzák azt a megállapodást, amelynek alapján Jared Kushner (aki korábban Donald Trump elnöki főtanácsadója volt, és a mai napig a veje is) félmilliárd dollárt invesztál egy nagy jelentőségű ingatlan újjáépítésébe Belgrád belvárosában. A belgrádi telken pedig a jugoszláv/szerb védelmi minisztérium épülete állt, amely egyben a katonai vezérkar központja volt. A NATO 1999 májusában bombázta le – nem öncélúan.
Sokan csupán a bombázás tényére emlékeznek, az előzményekre már nem. Az észak-atlanti szövetség csak így tudta megakadályozni a vérontás folytatását Koszovóban. Négy évvel korábban, 1995-ben ugyanezzel a módszerrel állította le a háborút Bosznia-Hercegovinában. A lebombázott belgrádi épület romjai a mai napig mementóként emlékeztetnek a történtekre.
A Kushnerrel tervezett üzletet arra használtam, hogy befolyást gyakoroljak Trumpra
– mondta ironizálva Vucic.
Jared Kushner egyébként Trump egy másik tanácsadójával, Richard Grenellel szövetkezett a belgrádi (és albániai) terjeszkedésben. A szerb elnök minden olyan felvetést elutasított, miszerint szándékosan játszaná Kushner kezére az értékes ingatlant azzal a szándékkal, hogy befolyást szerezzen Trump felett, ha netán visszatérne a Fehér Házba – írta a New York Times nyomán az Euronews.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban