Szövetségi ügyészek büntetőeljárást indítottak Jerome Powell, a Federal Reserve elnöke ellen, a júniusi kongresszusi meghallgatásán elhangzott vallomása kapcsán. A vizsgálat a jegybank washingtoni székhelyének 2,5 milliárd dolláros felújításával összefüggésben indult – írja a CNN.
A független jegybank vezetőjével szembeni lépés önmagában is meghökkentő, amit tovább fokozott Powell vasárnap este közzétett videónyilatkozata. Ebben a Fed-elnök úgy fogalmazott: az eljárás közvetlen következménye annak a hosszan tartó konfliktusnak, amelyet az adminisztrációval folytat a kamatpolitikáról. Szerinte mindez egy szélesebb körű „fenyegetések és folyamatos nyomásgyakorlás” sorába illeszkedik, amelyet a kormányzat gyakorol a jegybankra.
„A büntetőeljárással való fenyegetés annak a következménye, hogy a Federal Reserve a kamatszinteket a köz érdekének legjobb megítélése alapján határozza meg, nem pedig az elnök preferenciáit követve”
– fogalmazott Powell vasárnap késő esti közleményében.
A vizsgálat komoly figyelmeztetés Powellnek – és mindenkinek, aki a jövőben a jegybank élére kerülhet. Donald Trump elnök rendíthetetlen támadásai a Fed elnöke ellen – akiről már kijelentette, hogy nem kívánja újrajelölni – erősen kikezdték a jegybank hagyományos politikai függetlenségét. Trump odáig ment, hogy kimondta: szerinte neki is beleszólása kellene, hogy legyen a kamatdöntésekbe.
A világ befektetői és közgazdászai kiemelten fontosnak tartják a Fed függetlenségét. Ez garantálja, hogy a jegybank döntéshozói a monetáris politika alakításakor a hosszú távú gazdasági következményeket mérlegeljék, ne pedig a rövid távú politikai érdekeket, amikor az amerikai gazdaság irányát kijelölik.
Powell szerint a jövő kérése, hogy a jegybank képes lesz-e politikai beavatkozás nélkül meghatározni a kamatszinteket.
„Arról van szó, hogy a Fed a bizonyítékokra és a gazdasági folyamatokra támaszkodva folytathatja-e a kamatok meghatározását – vagy ehelyett a monetáris politika politikai nyomás vagy megfélemlítés hatása alatt alakul majd” – fogalmazott.
A Legfőbb Ügyészség szóvivője, Chad Gilmartin elutasította, hogy konkrétan kommentálja a vizsgálatot, ugyanakkor a CNN-nek adott kommentárjában hangsúlyozta, hogy az ügyész „elsősorban a közpénzek esetleges visszaéléseinek kivizsgálását kívánja előtérbe helyezni.”
Már tavaly fenyegette Trump Powellt
Előzményként érdemes tudni, hogy
Trump és szövetségesei az elmúlt év során többször is élesen bírálták Powellt amiatt, hogy a jegybank nem az elnök által kívánt mértékben csökkentette a kamatokat.
A Fed tavaly év második felében ugyan három egymást követő alkalommal mérsékelte a kamatokat, a döntéshozók azonban a közelmúltban jelezték, hogy egyelőre nem valószínű további csökkentés.
Trump nyomásgyakorló kampánya személyes sértések sorozatával kezdődött Powell ellen, és végül a jegybankelnök elbocsátására irányuló fenyegetésekig fajult. Powell azonban következetesen hangsúlyozta, hogy az elnöknek nincs hatásköre a menesztésére.
Az év későbbi szakaszában Trump a Fed kormányzóját, Lisa Cookot vette célba, akit akkoriban Joe Biden elnök nevezett ki. Az elnök és szövetségesei Cookot jelzálog csalással vádolták. Trump hivatkozott ezekre a vádakra, amikor augusztusban elbocsátotta Cookot, noha a kormányzót büntetőjogi eljárásban nem vádolták meg. A Legfelsőbb Bíróság a hónap végén hallgatja meg az érveket arról, hogy Trump jogosult-e Cook elbocsátására.
Ők lehetnek az utódok
A szövetségi vizsgálat éppen akkor érkezik, amikor Trump készül bejelenteni Powell utódját, miután a jegybankelnök mandátuma májusban lejár. A döntés lezárja azt a hónapok óta tartó kiválasztási folyamatot, amely talán a legbefolyásosabb pozíciót célozza meg a globális gazdaságban.
Trump utalt rá, hogy
- a következő Fed-elnök talán a Nemzeti Gazdasági Tanács vezetője, Kevin Hassett lehet,
- ugyanakkor az utóbbi időben Kevin Warsh volt jegybanki kormányzóval is sokat egyeztetett,
- és várhatóan Rick Riederrel, a BlackRock globális kötvénybefektetési vezetőjével is tárgyalni fog.
Az eset után a demokraták, sőt egyes republikánusok is nem tetszésüket fejezték ki, véleményük szerint ez az akció nem más, mint nettó politika leszámolás, amelyet Trump már korábban belengetett.