Magyar idő szerint nem sokkal hétfő este 9 óra előtt kezdődött el a csúcstalálkozó Donald Trump és az európai vezetők között a Fehér Házban. A találkozó már a legelső pillanattól fogva jó hangulatú volt, és a résztvevők megszólalásaiból is érződött a kölcsönös bizalom. Ezt Trump is megerősítette azzal, hogy sikeresnek nevezte a hétfői napot.
Az amerikai elnök azzal kezdte az egyeztetés sajtónyilvános részét, hogy reményei szerint kidolgoznak egy háromoldalú találkozót az Egyesült Államok, Ukrajna és Oroszország között és rögtön a találkozót követően felhívják Vlagyimir Putyint, hogy a fejleményekről tárgyaljanak.
Trump szerint Alaszkában sikerült Putyinnal megállapodnia abban, hogy Oroszország biztonsági garanciákat vállal Ukrajna számára. Úgy látja, ez lehet az egyik kulcspont, amelyet a találkozó során mérlegelni fognak.
Zelenszkij arról beszélt, hogy egy konstruktív és nagyon jó hangulatú beszélgetése volt Trumppal és támogatta őt a háromoldalú találkozó ötletében.
Az ukrán elnök hozzászólásában arról beszélt, hogy az amerikai elnökkel folytatott megbeszélésének kiemelt témái az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciák és a humanitárius kérdések voltak.
Az amerikai elnök arról is beszélt, hogy ha a háromoldalú találkozó megvalósul, akkor fogolycserére is sor kerülhet.
Friedrich Merz német kancellár szerint a következő lépésként el kell érni, hogy Oroszország belemenjen a tűzszünetbe.
Emmanuel Macron francia államfő arról beszélt, hogy a biztonsági garanciákról szóló viták egész Európa biztonságáról szólnak. Trump háromoldalú találkozóra vonatkozó felvetésére reagálva azt mondta, hogy ennek folytatásaként négyoldalú találkozó lenne szükség az európaiak részvételével, mert amikor biztonsági garanciákról beszélnek, akkor egész Európa biztonságáról van szó.
Keir Starmer brit miniszterelnök szerint most valódi előrelépést tudnak tenni az ukrajnai háború befejezése érdekében. Ő is külön kiemelte, hogy mindez a biztonsági garanciák terén lehet szignifikáns. Kiemelte, hogy szerinte a háromoldalú találkozó egy észszerű előrelépés – írja a BBC.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke felszólított arra, hogy az elrabolt ukrán gyermekek hazatérését tekintsék elsődleges prioritásnak, és hozzátette: „Anyaként és nagymamaként minden egyes gyermeknek vissza kell kerülnie a családjához".
Mark Rutte NATO-főtitkár szerint a szövetségeseknek szorgalmazniuk kell az ukrán infrastruktúra elleni támadások leállítását.
Heteken belül minden kiderül
Donald Trump záróbeszédében azt mondta, egy-két héten belül kiderül, hogy meg tudják-e oldani a háborút.
A nyilatkozatok alapján a találkozóból három téma körvonalazódik:
- Egyrészt szó van egy Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciáról,
- Szó lehet az Ukrajnából elrabolt gyerekek ügyéről,
- továbbá a területcserék lehetőségéről is.
Hogy mi lesz a tényleges eredménye mindennek, az csak később fog kiderülni.
Hétfő este a világ sorsa is eldőlhet: ezt kell tudni a Trump-Zelenszkij csúcsról
Az ukrán elnököt komoly választási lehetőség elé állíthatják. Donald Trump közben arról értekezett, hogy hat hónap alatt hat háborút rendezett le, nem kér a kioktatásból.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.