Az angol elsőosztályú bajnokság 27. fordulójában magabiztosan, 13 pont előnnyel vezeti a tabellát a Liverpool úgy, hogy már csak tizenegy forduló van hátra. Mögöttük az Arsenal áll, akik még egyelőre eggyel kevesebb meccset játszottak.
A remek szereplés amellett, hogy sportszakmailag is sikert jelentene, még valamennyi pluszbevételt is biztosítana a csapatnak. Ha Arne Slot együttesének sikerül az első helyen zárnia az angol bajnokságot, akkor kétmillió fontot, azaz mintegy 971 millió forintot kap a Nike-tól a klub – írja a The Athletic cikke nyomán a vg.hu. A Liverpool legközelebb március 5-én lép pályára a BL-ben, a Paris Saint-Germain ellen.
A lap szerint további érdekesség, hogy Szoboszlai Dominik csapatának szerződése a szezon végén jár le a Nike-al, és bár még hivatalos információ nincs, egy ideje már nyílt titok, hogy az Adidas lesz az új partner.
Fontos rangsorban végzett a top 10-ben Szoboszlai Dominik
Összesen 9,63 milliárd dollárt költöttek átigazolásokra a világ futballklubjai a tavalyi évben. Az átigazolási toplistán kilencedik helyen végzett a magyar válogatott kapitánya. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben