Robert Fico szlovák miniszterelnök bejelentette:
a szlovák kormány megelőző intézkedéseket tesz a kabinet megdöntését célzó törekvésekkel szemben, az ellenzék és civil szervezetek állnak a zavargások kirobbantásának terve mögött.
Kapcsolódó
A miniszterelnök közölte, hogy csütörtökre ez ügyben összehívta a nemzetbiztonsági tanácsot.
A helyzet rendkívül komoly. Nem hagyjuk feldúlni az országot, csak mert az ellenzék tart a tisztességes politikai versenytől. Van egy tervük a kormány és az állam elleni támadások intenzitásának fokozására, amely épületek elfoglalását és utak lezárását is tartalmazza
- fogalmazott Robert Fico az MTI tudósítása szerint.
A szlovák miniszterelnök szerint a kormányellenes cselekmények célja kiprovokálni a biztonsági erők fellépését a demonstrálókkal szemben.
Robert Fico a szlovák titkosszolgálat (SIS) jelentésére hivatkozva arról is beszélt, hogy egy olyan szakértői csoport működik Szlovákiában, amelynek része volt a georgiai és az ukrajnai Majdan-forradalom eseményeiben is.
A csoport egy terv része, amely Szlovákia alkotmányos rendjének aláásását és a kormány lemondásának kikényszerítését célozza mesterségesen szított események révén
- tette hozzá.
Michal Simecka, a legnagyobb szlovák ellenzéki párt, a Progresszív Szlovákia (PS) vezetője szerint
a kormányfő összeesküvés-elméletek terjesztésével és félelemgerjesztéssel akarja elterelni a figyelmet az áremelésekről és a hosszú kormányzása alatt megoldatlanul maradt társadalmi kérdésekről, és elhallgattatni az ellenzéket, és erre a célra visszaél a titkosszolgálatokkal is.
Civil aktivisták péntekre nagygyűlést hirdettek Szlovákia Európa-párti irányvonalának megerősítésére, amely ellen szerintük a kormányfő kihívást intézett.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban