Az Európai Bizottság megállapítása szerint a 2021-es pályázat során a szlovák oktatási minisztérium nem kezelte megfelelően az összeférhetetlenséget és nem is akadályozta meg azt. A szóban forgó ügy egy regionális egyetem támogatásáról szól, azt ugyanis az intézmény saját kuratóriumának egyik tagja ítélte oda.
A támogatás célja az volt, hogy fejlessze a Szent Cirill és Metód Egyetem, illetve a Nagyszombati Egyetem együttműködését. Ugyanakkor a projektben részt vevő egyetemek tagadják, hogy tudomásuk lett volna bármilyen szabálytalanságról. Az értékelők nevét a minisztérium nem hozta nyilvánosságra, a Nagyszombati Egyetem kuratóriuma pedig azóta személyi változásokon ment keresztül. Az összeférhetetlenséget a Bizottság 2022-es auditja tárta fel.
Ugyan az Európai Bizottság lehetőséget adott arra Szlovákiának, hogy visszafizettesse az összeget az érintett egyetemekkel, azonban azt a minisztérium elutasította, mivel nem követtel el szerinte hibát – írja az Euractiv Slovakia.
A fentiekre tekintettel a Bizottság a teljes 1,2 millió eurót levonja a következő kifizetéséből.
Ijesztő dolgot találtak a Covid-oltásokban, a szomszédban már nem kérnek belőle
A szlovák kormány ügy döntött, hogy szakértői vizsgálatnak vetik alá a koronavírus-járvány ellen használt vakcinák összetételét, az eredmények elkészültéig pedig felfüggesztik a már megrendelt oltóanyagok behozatalát.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak