Határozatlan idejű blokádot hirdettek, és pénteken 15 órától lezárják a szlovák-ukrán határt Felsőnémetinél (Vysné Nemecké) szlovák fuvarozók – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a blokádot szervező Szlovák Szállítmányozók Uniójának (UNAS) közlésére hivatkozva.
A szlovák fuvarozók szervezete a blokáddal azt szeretné elérni, hogy az Európai Bizottság azonnali hatállyal állítsa vissza az ukrán járművekre vonatkozó szállítmányozási engedélykötelességet, amelyet a bizottság az ukrajnai konfliktus kezdetét követően törölt el.
Kapcsolódó
Az UNAS két héttel korábban Felsőnémetinél már tartott egy egyórás figyelmeztető blokádot a lengyel-ukrán határt már hetek óta lezárva tartó lengyel szállítmányozók támogatására.
Tiltakozó akciónkkal arra akarunk rámutatni, hogy a kialakult helyzetre azonnali megoldások kellenek
– írta állásfoglalásában az UNAS. Rámutattak: azzal, hogy a bizottság az ukrajnai konfliktus kezdetét követően az ukrán fuvarozók számára eltörölte a szállítmányozási engedélyek addig alkalmazott rendszerét, teljesen ellehetetlenítette a szlovákiai fuvarozókat.
A blokádot az UNAS azt követően jelentette be, hogy követeléseikről egyeztetett a szlovák közlekedésügyi tárcával, amely állásfoglalásában megerősítette: tiszteletben tartják a fuvarozók tiltakozási jogát, és a szervezettel abban egyeztek meg, hogy a blokádot úgy tartják meg, hogy a lehető legkevésbé zavarja meg a határ környékén lakók életét.
A szlovák fuvarozó szervezet bejelentése szerint a blokáddal a kamionforgalmat korlátozzák; óránként csak négy kamiont engednek át a határon.
Hozzátették: a blokáddal nem akadályozzák majd a humanitárius és katonai segélyeket, illetve az élő állatokat vagy hűtött árut szállító teherforgalom áthaladását.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben