A második legnagyobb szíriai város, Aleppó, majd Homsz után a Hajat Tahrír as-Sám (HTS) nevű dzsihadista csoport és a vele szövetséges szervezetek már a harmadik legnagyobb város, Hama bejáratánál vannak, és pénteken elfoglalták a jordániai határ mellett lévő Deraát is, amely a polgárháborút kirobbantó 2011-es felkelés bölcsője volt – – jelentette szombaton az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű aktivistahálózat.
Deraa tartomány területének már 90 százaléka felett szerzett ellenőrzést a HTS – tette hozzá az angliai központú, de Szíriában kiterjedt hálózattal rendelkező szervezet.
Szombaton a katari fővárosban tanácskozik a török, az orosz és az iráni külügyminiszter a szíriai válságról. Ez a három ország már 2017 óta tárgyal többé-kevésbé rendszeresen a szíriai válság megoldásáról az úgynevezett asztanai folyamat keretében. Pénteken Bagdadban már tárgyalt a kiújult konfliktus veszélyeiről a szíriai, az iraki és az iráni külügyminiszter.
Amikor már látszott, hogy a HTS be fogja venni Homszot, a város több ezer lakosa menekült el onnan a tengerpart felé, amely szilárdan a kormányerők ellenőrzése alatt áll.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Hiába a tülekedés, totálisan megtelt a BEM Center