Egy 1960-ban született gyermeknek még csak 65 évnyi életet jósoltak, egy most világra jött baba viszont már több mint 86 évig is élhet Szingapúrban. Mindemellett a 2010 és 2020 közötti időszakban megduplázódott a százévesek száma is – ismertette a figyelemre méltó adatokat a BBC.
Nem véletlen, hogy 2023 augusztusában az országot a világ hatodik „Kék Zónájává” nyilvánították, vagyis olyan régióvá, ahol az emberek az átlagnál hosszabb és egészségesebb életet élnek.
A hosszú élettartam e hatalmas ugrása jórészt a kormány politikájának és olyan intézkedéseinek köszönhető, amelyek hatással voltak a lakosok egészségére és jólétére. Nézzük, mit is tettek pontosan!
Nagy hangsúlyt helyeztek például az egészségtudatos szemlélet elterjesztésére. Ahogyan egy helyi lakos megfogalmazta: „A cigaretta és az alkohol súlyos adóztatása a szigorú nyilvános dohányzási tilalommal párosítva nemcsak az egyén egészségét javítja, hanem a köztereket is barátságosabbá és tisztábbá teszi. Nincs többé passzív dohányzás!”
A szingapúri Egészségfejlesztési Tanács kezdeményezéseket tette továbbá az egészségesebb táplálkozás ösztönzésére is.
Így az olyan intézkedések, mint a kötelező tápértékjelölés és az italok cukortartalmának csökkentése, érezhető változást hoztak a lakosság egészségében.
Általánosan elismert a szingapúri egészségügyi rendszer is, mind az ellátás minősége, mind a költségek kordában tartása miatt.
A 2023-as Legatum Prosperity Index a világ legjobbjának minősítette az országot a polgárok egészségi állapota és az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésük tekintetében.
De nemcsak az egészségügy játszik szerepet abban, hogy a lakosok hosszabban éljenek. Más lépésekkel, mint például a jól szervezett tömegközlekedéssel ösztönzik a gyaloglást és a mindennapi testmozgást.
Figyelemre méltó az is, ahogyan a zöld területek városi életbe való beillesztésére összpontosítanak. A tiszta és jól karbantartott környezet biztonságérzetet és nyugalmat ad – mesélik a szerencsés ott lakók.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Kiderültek a januári rezsistop részletei: így kompenzál a kormány
Kritikus állapotba került a Borháló, hoppon maradtak a borászok
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?