Az egyik szerb ellenzéki képviselő felvetette a kérdést, hol is találhatóak a Szerbia tulajdonát képező hangágyúk, illetve, hogy vajon mely szerveknek van hozzáférésük az eszközökhez. Felmerült még, hogy vajon ki és milyen megbízásból szerezte be a kényszerítő eszközöket, illetve, hogy igaz lehet-e, hogy az egyik hangágyút néhány nappal a tüntetés előtt a BIA átvette – írja a Balk.magazin.
A fenti kérdéseket Miroslav Aleksic, a Szerb Népi Mozgalom (Narodi pokret Srbije) vezetője egy március 17-ei, szerb parlamentben tartott sajtótájékoztatón tette fel a hatóságoknak, a március 15-ei Belgrádban történt tüntetés során bekövetkezett incidensekkel kapcsolatban.
Kérdései főként arra irányultak, hogy valóban rendelkezik-e a szerb rendőrség két úgynevezett hangágyúval, és igaz-e, hogy az egyiket a tüntetés idején a Biztonsági Tájékoztatási Ügynökség (BIA), vagyis a szerb polgári titkosszolgálat egyik embere vetette be.
A képviselő szerint továbbra is tisztázandó kérdés, hogy az eszközt korábban kipróbálták-e a csendőrség rakovicai bázisán, illetve, hogy március 15-én este 19 óra körül valóban az egyik BIA-tag hozta-e működésbe.
Aleksic kiemelte, a hanghullámokat kibocsátó eszköz eddig is szerepelt a belügyminisztérium törvénytervezetében, de pont a közfelháborodás miatt nem lehet legálisan használni.
A szerb elnök, Aleksandar Vučić még aznap reggel cáfolta a hangágyú(k) létezéséről szóló állításokat, és azt mondta, hogy sem a szerb hadsereg, sem a Kobrák nevet viselő különleges egység nem rendelkezik ilyen eszközzel. Hozzátette, senki nem fordult orvosi segítségért az incidens miatt.
Aleksić erre reagálva elmondta:
az az ember, aki most tagadja a hangágyú létezését, ugyanaz, aki korábban azt állította, hogy a diákok támadtak a csendőrökre a szerbiai állami televízió épületénél, és aki azt mondta, hogy az újvidéki előtető felújítása nem történt meg
A Szerb Népi Mozgalom vezetője szerint, Aleksandar Vucic szerb elnök egy fenyegető üzenetet küldött a lakosságnak, amelyben kijelenti, „mindenkit felelősségre vonnak, aki a hangágyú használatáról beszél”.
A békés tüntetőket menekülésre késztető esetről több videó is készült. Többen feltételezik, hogy a kétségbeesett tömeg a hangágyú hatására húzódik az út szélére:
@justmeagain48.pdl VK RT - Boom ???? Explains the attacks on X and systems being down last week
♬ original sound - JustMeAgain48.PDL!PL/Uk
A tüntetéseket kiváltó tragédiáról itt olvashat bővebben:
Gyászol Szerbia: 14 halottja van a tragikus balesetnek
Leszakadt az újvidéki vasútállomás szerkezetének egy része pénteken, tizennégy ember meghalt, mintegy harmincan megsérültek - közölte Ivica Dacic szerb belügyminiszter. A legfiatalabb áldozat hatéves volt. Aleksandar Vucic köztársasági elnök a televízióban is közvetített beszédében a felelősök mielőbbi felkutatását követelte.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga