Az interneten fellelhető felhívások szerint pénteken 6 órakor állítják meg a forgalmat a települések főbb csomópontjain. Így tiltakoznak az ellen, hogy a rendőrség az előző napok tiltakozásai alkalmával a véleményük szerint erőszakosan lépett fel, és több tucat tüntetőt állított elő.
Az egyetemisták felhívására Aleksandar Vucic köztársasági elnök a közösségi médiában reagált: az Instagram-oldalára feltöltött videójában a szerb államfő békére szólította fel a szerbiai állampolgárokat, és mindenkit arra kért, hogy ne próbálja meg tönkretenni Szerbiát, mert akik ezt szeretnék, azok nem győzhetnek. Az MTI tudósítása szerint hozzátette, az állam igyekszik elkerülni az erőszakot, nem akar reagálni, de ilyen szintű erőszakot egy ország sem engedhet meg.
A szerbiai tiltakozások majdnem nyolc hónapja tartanak. Azt követően kezdődtek el, hogy tavaly november elsején leszakadt az újvidéki pályaudvar előtetője, tizenhat ember halálát okozva.
Sokan az elharapózó kormányzati korrupciót és az állami infrastrukturális kivitelezésekben tapasztalható hanyagságot okolták a tragédiáért. A múlt héten
a tiltakozó egyetemisták bejelentették: ha nem teljesülnek követeléseik, a polgári engedetlenség minden eszközét igénybe veszik, hogy megóvják a szabad és törvényes demokratikus rendszerhez való alapvető jogukat.
A múlt szombaton több tízezren vonultak utcára Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök távozását és előrehozott választásokat követelve.
Szerbiában a tervek szerint 2027-ben tartanak parlamenti és elnökválasztást. Aleksandar Vucic közölte, nem tervezi előrehozott választások kiírását.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Leállt az M3-as metró
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót