Csütörtök este Újvidéken a demonstrálók betörték a Szerb Haladó Párt (SNS) két irodájának ablakait és behatoltak az épületekbe, míg a fővárosban, Belgrádban az SNS szimpatizánsai pirotechnikai eszközökkel dobálták a kormányellenes tüntetőket.
Az N1 Info beszámolója szerint a belügyminiszter közölte: a csütörtöki szerbiai demonstrációkon
42 rendőr sérült meg, 37 embert tartóztattak le.
Aleksandar Vucic szerb elnök egy televíziós beszélgetésben jelezte, hogy további letartóztatások várhatók, és bírálta a rendőrséget, amiért Újvidéken nem léptek fel kellően határozottan a demonstrálók ellen.
A dpa német hírügynökség szerint a kormányellenes demonstrálók több mint 30 településen vonultak utcára, legtöbbször az SNS helyi irodái elé, ahol rendőri kordont és a párt híveit találták.
Az egyik újvidéki pártirodánál a tüntetők először csak tojással dobálták meg az épületet, majd néhányan festékkel lefújták az irodára felszerelt térfigyelő kamerát, és elcsúfították a párt elnökének, Milos Vucevicnek a plakáton szereplő fényképét is - erről a Magyar Szó számolt be.
A szerdai megmozdulás után is több tucat sérültet jelentettek a demonstrálók és a rendőrség közti összecsapások miatt. Akkor az elnök az utcákon lévő tüntetőket erőszakos cselekményekkel vádolta, és közölte, hogy a főváros és Újvidék utcáit hamarosan megtisztítják a „verőlegényektől és huligánoktól”, a bűnözőknek pedig nem lesz kegyelem.
A tüntetések már több mint kilenc hónapja zajlanak Szerbiában.
A tiltakozások közvetlen kiváltó a 16 ember életét okozó baleset volt, amikor 2024. november 1-jén Újvidéken beszakadt egy felújított vasúti peron tetőszerkezete.
- Független szakértők és ellenzéki politikusok a kormány hanyagságát és korrupcióját teszik felelőssé a tragédiáért.
- A demonstrálók a kormányt korruptnak és autoritáriusnak kiáltották ki, a kabinet lemondást és előrehozott választásokat követelnek.
Az utóbbi napok tiltakozásait tovább erősítette, hogy pár nappal ezelőtt a Vrbas és Backa Palanka településeken az SNS hívei megtámadták a kormánykritikus demonstrálókat, a rendőrség pedig nem avatkozott közbe - írta a dpa.
Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.
Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Saját aranyukra fáj a németek foga