A Külgazdasági és Külügyminisztérium által felügyelt Hungary Helps toboroz magyar mentősöket Csádba, most pedig újabb részletek derült ki az ottani orvosi misszióról. A 444.hu információira alapozva azt írja, nemrég kezdték el kiértesíteni a mentősöket a lehetőségről, és máig, holnapig kell jelentkezni, majd december 20-án már indulnak is a résztvevők az egészségügyi misszióba.
Az afrikai országon belül még kérdéses, mely városba szólna a megbízatás.
A feladat abból áll, hogy Magyarországról kiszállított egészségügyi felszerelésekkel, konténerrel civileknek biztosítanak egészségügyi ellátást, illetőleg ambulanciát működtetnek. Az időtartam 3 hónap, közben azonban nem lehet hazautazni.
A fizetés nem nevezhető alacsonynak, az orvosokat havi 5 millió forinttal csábítják a közép-afrikai államba. Ez három hónapra már szép summát, 15 millió forintot jelent fejenként.
Ilyen típusú egészségügyi missziókat hajtott már végre a Hungary Helps, a jelentkezés önkéntes és nem veszélyezteti a magyarországi ellátás biztonságát – felelte a portál kérdésére Szijjártó Péter.
„Budapestre naponta 20-30 mentőegységet rendelnek vidékről azért, hogy a minimálisnál is rosszabb ellátást biztosítani tudják. Mindeközben ebbe a teljesen agyament Csádi-misszióba, főigazgatói engedéllyel küldenek ki úgy orvost és mentőtisztet, hogy az a mentésből három hónapig biztosan hiányozni fog” – fogalmazta meg Kunetz Zsombor, aki először számolt be a mentősök megkereséséről.
Az Országos Mentőszolgálat megkeresésükre azt írta, Kunetz bejegyzése „rosszindulatú és felelőtlen írás”. Úgy érveltek, a mentőellátást „kifejezetten magas színvonalon biztosítjuk az ország egész területén. Kunetz úr egyetlen célja ezúttal is a feszültségkeltés, a közbizalom rombolása.” Megfogalmazásuk szerint „a magyar mentők önkéntesei mindig is részt vettek olyan humanitárius, illetve magyar érdeket szolgáló küldetésekben, ahol más országokban történt katasztrófák, válsághelyzetek áldozatainak segítettek”. Azt is elárulták,
„néhány, erre a feladatra önként és szívesen jelentkező bajtársunk átmeneti távolléte nem okoz fennakadást, helyettesítésüket megoldjuk”.
A lap arra is kitért, úgy tudják, hogy a mentőszolgálat is korlátozná a kiutazók számát, a hét régióban régiónként legfeljebb 3-4 főt engednének el, illetménynélküli szabadságot engedélyezve a résztvevőknek.