A 39 éves Jaime Christine Major ellen hétfőn emeltek vádat élelmiszerek manipulálása miatt, ami bűncselekmény.
Kukázott burgonya
A vád szerint a kukából kivett sült burgonyát beletette abba a dobozba, ahová a frissen főtt krumplit rakják, majd ezután frissen főtt krumplit rakott a tetejére.
Robert Hines bíró egyelőre 20 ezer dolláros óvadékot határozott meg nála, de szerdán még az előzetesben volt.
Két vendég ordibált
Az eset úgy került felszínre, hogy július 9-én rendőröket hívott ki a Burger Kingbe egy ügyfél és egy menedzser, ahol két vendég ordibált a személyzettel. A két vendég a rendőrök felszólítására sem nyugodott le, ezért letartóztatták őket és garázdasággal vádolták meg. Két nappal később érkezett a rendőrséghez a hívás a Burger King központjából, hogy Major a szemetesből kivett krumplit adta a vevőknek. A The State szerint tettéért akár 20 év börtönt is kaphat a nő.
Online rendelés toplista: sajtburger, sült krumpli, hamburger
Volt, aki napi kétszer rendelte házhoz kedvenc ételeit, de olyan netpincérező is akadt, aki a bevásárlását is szinte csak online intézte a tavalyi évben. Tavaly minden felfordult: az örök kedvenc hasábburgonya helyét a sajtburger vette át a képzeletbeli dobogó tetején. A desszertek között továbbra is a somlói galuska a favorit, de menő a tiramisu és palacsinta is. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót