2026-tól már a német Audi is beszáll a Forma-1 világába, tervek szerint átveszik a Sauber Group Alfa Romeo néven futó csapatát. A német autógyártó azért nem most lép be a versenybe, mert 2026-tól új F1-es szabályok lépnek érvénybe, melyek szerint csak fenntartható üzemanyagot lehet majd használni, emellett korlátozzák a motorfejlesztések költségeit, így csökkentve a különbséget az gyártók anyagi kapacitása között – számolt be róla a Crash.net.
Az Audi a sportág meghódításához még keresi a megfelelő pilótákat
Bármikor leigazolnám Fernando Alonsót, még 45 évesen is
– mondta Alunni Bravi, a Sauber cégcsoport ügyvezető igazgatója, az Alfa Romeo képviselője a spanyol Mundo Deportivo-nak. A 41 éves kétszeres világbajnok versenyző jelenleg az Aston Martin égisze alatt versenyez és állítása szerint nem tervez váltani.
– tette hozzá Bravi, aki azt is elmondta Alonsoról, hogy ő egy igazi bajnok.
Még nem tudni biztosra a versenyzők nevét, de már több komoly név is előkerült, úgy mint Carlos Sainz vagy Charles Lecrerc, akik mindketten a Ferrari pilótái, azonban 2025-ig mindkettőjük szerződése lejár, így egy jövőbeni Audival való együttműködésük sincs kizárva.
Az Alfa Romeo ugyanakkor jelenlegi pilótáival is elégedett. Valtteri Bottas és Zhou Guanyu szerződése egy éven belül szűnik meg, a csapat pedig „versenyképes eszközöket biztosít nekik”.
A környezetbarát visszatérés
A versenyen 2014 óta már használnak hibrid motorokat, de az új szabály az elrendezést is megváltoztatja. Az új szabályozás értelmében az MGU-H részt eltávolítják a hibrid rendszerből, ami eredetileg azért felelős, hogy növelje a motor teljesítményét.
Jelenleg az elektromos teljesítmény a belsőégésű motorhoz képest legfeljebb 20 százalékot tesz ki
– mondta a Honda elnöke.
- Az új előírások 50 százalékos vagy annál nagyobb villanyosítási arányt írnak elő, ami a jövőben hasznos lehet a járművek gyártása során a vállalatnak.
- A szén-dioxid-semleges üzemanyagok használata és a motorba való integrálása szerinte szintén „illeszkedik a Honda irányvonalába”.
- Közben a Forma-1 költségplafont is bevezetett, ami a motorokra is kiterjed – az elnök szerint ez is megkönnyíti a hosszú távú és folyamatos részvételt a versenyben.
Visszatér a Honda a Forma-1-be
A vállalat nem a Red Bull-csapattal fog együtt dolgozni a jövőben, az Aston Martinhoz igazolnak. A Honda azért dönthetett az újrakezdés mellett, mert a F1 magasabb arányban fogja előírni az elektromos erőforrások használatát a környezetvédelmi célok betartása érdekében. → BővebbenKövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet