A katalán rendőrség tájékoztatása szerint a baleset halálos áldozata a mozdonyvezető, legalább 37 ember sérült meg, négyen súlyosa, többségük az első vagonban utazott, egy sérültet a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk a roncsok közül - közölte az MTI.
A szerelvény Barcelonától mintegy 40 kilométerre, Sant Sadurní d'Anoia és Gelida települések között siklott ki, miután egy támfal a sínekre omlott. A helyszínre tizenöt mentőt és a tűzoltóság 11 egységét riasztották.
Kapcsolódó
A La Vanguardia című katalán napilap szerint a vasúttársaság a napok óta tartó heves esőzésekkel indokolta a támfal meggyengülését és leomlását.
Nem ez volt az egyetlen incidens kedden a katalán regionális vasút, a Rodalies hálózatán. Blanes és Maçanet között egy másik vonat is kisiklott a pályára hullott kövek miatt, ám ebben az esetben senki nem sérült meg.
Spanyolország keleti részén a heves esőzések egész nap megnehezítették a közlekedést, több járat késett, és több vasúti szakaszt is lezártak.
A katalóniai balesetek mindössze két nappal követték Spanyolország történetének egyik legsúlyosabb vasúti szerencsétlenségét. Vasárnap az Iryo társaság Málagából Madridba tartó járatának utolsó kocsijai eddig ismeretlen okból kisiklottak, majd az ellentétes irányban közlekedő, a Renfe által üzemeltetett szerelvénnyel ütköztek. A két vonaton összesen 484-en utaztak, a tragédiának eddig 42 halálos áldozata és több mint száz sérültje van, a mentési munkálatok még nem fejeződtek be.
A szerencsétlenség miatt háromnapos nemzeti gyászt hirdetett a spanyol kormány.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Lezajlott a CT- és MR-gépek államosítása, 3,5 milliárd forintot költöttek rá
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói