Régészeti leletek arra utalnak, hogy az ősi dél-amerikai társadalmak olyan mély tisztelettel voltak a rókák iránt, hogy saját maguk mellé temették őket. Erre mutat rá egy 1500 éves sír, melyet az Argentínában található Patagóniában tártak fel.
Az emberre faragott sírban ugyanis egy róka tetemét is megtalálták. Az ásatáson dolgozók pedig nem találnak erre más magyarázatot azon kívül, hogy a róka nagyra becsült társ, mi több, háziállat lehetett az ősi kultúrákban – írja a BBC.
A DNS-elemzés szerint az állat együtt étkezhetett a történelem előtti vadászó-gyűjtögetőkkel és a törzs belső köréhez tartozott. Ugyanilyen fajta róka tetemére bukkanhattak közel tíz éve egy másik sírban is, melyet szintén Argentína területén tártak fel.
A Dusicyon avus tudomány névre hallgató ősi róka közepes méretű lehetett, testsúlya pedig a 10-15 kilogrammot közelíthette meg. Nagyjából 500 évvel ezelőtt halhatott ki, néhány évszázaddal azután, hogy a házi kutyák megérkeztek Patagóniába.
A kutatást Cinthia Abbonával, az argentínai Mendozában található Evolúciós Intézet munkatársával együttműködve végezték az Oxford-i Egyetem munkatársai, és a RoyalSociety Open Science című folyóiratban tették közzé.
Elképesztő technológiával másolják le a régészeti leleteket
A folyamat keretében a veszprémi várnegyed középkori leleteit, maradványait csúcstechnológiás módszerrel digitalizálják. A munkálatok során háromdimenziós szkennelést alkalmaznak, amely lehetővé teszi a valós tárgyakkal szinte mindenben megegyező digitális másolat kialakítását.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)