A szlovák kormány azt szeretné, ha a „lex merényletet” a parlament gyorsított eljárásban vitatná meg.
A törvénycsomagnak része, hogy
- az államfő, a házelnök és a kormányfő „megfelelően felszerelt ingatlanra″ lenne jogosult,
- a házelnöki és a kormányfői posztot két cikluson át betöltő politikusok pedig életük végéig megkapnák a funkcióval járó fizetést,
- az összes parlamenti párt elnöke is személyi védelmet kapna az adott ciklusra,
- ilyen védelmet élvezne a főügyész és az alkotmánybíróság elnöke.
A Belügyminisztérium feladata lenne gondoskodni a három közjogi méltóság számára protokollcéloknak és a biztonsági feltételeknek megfelelő lakóhelyről.
A belügyminiszternek szeptember 12-ig ki kell elemeznie a közjogi méltóságoknak nyújtott jelenlegi személyi védelem szintjét, az általuk használt ingatlanok biztonságát, és elkészíteni a biztonságukkal kapcsolatos további javaslatokat - írja az Új Szó.
Robert Fico szlovák kormányfő május 15-én súlyosan megsérült egy merényletben, és 15 nappal a támadás után szállították át a besztercebányai kórházból Pozsonyba, ahogy az Economx megírta, a kormányfő gyorsabban gyógyul, mint ahogy azt korábban hitték.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val