Robert Fico szerint Tomas Zdechovsky „különc” és egy „bérpolitikai bérgyilkos”, akit azzal is vádolt, hogy az ellenség megrendelésére érkezett Szlovákiába.
A képviselő az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottság küldöttségének vezetője. A küldöttség az esetleges visszaéléseket vizsgálta az országban, különös tekintettel a hacienda-ügy kapcsán. Emellett azokat a szabályszegéseket is megvizsgálták, amelyekben a szlovák kormányhoz kötődő személyek is érintettek lehetnek.
A bumm.sk írása alapján a miniszterelnök vasárnapi sajtótájékoztatóján azt mondta, Zdechovsky a szlovákiai látogatása során tett nyilvános megszólalásain „a propagandát olvasta fel, amit a PS, a KDH és az SaS írt neki.”
A cseh politikus az X-en határozottan visszautasította Fico állításait, hozzátéve, hogy azok undorító hazugságok, amelyek a vizsgálat lejáratását szolgálják, azonban szerinte az ilyen támadások nem segítenek Szlovákiának.
Bekeményített Robert Fico: csak azért is kell Szlovákiának az orosz gáz
Szlovákia gázszerződése 2034-ben jár le Oroszországgal, ezért Fico kártérítési igényt jelentett be.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz