Egy horrorfilm színhelye lett Antalya, a török turizmus fővárosa, amikor január 17-én, szerdán reggel egy fej nélküli holttestet jelentettek a helyi rendőrségnek. A hatóságok erőfeszítésekbe kezdtek, hogy kiderítsék, kié a holttest, akit a Manavgat körzet Cenger kerületének tengerpartján mostak ki a hullámok. Január 20-án aztán egy újabb holttest került elő. Ezután riadóztatták a csendőrség és a parti őrséget, majd négy nap alatt öt halottat fedeztek fel a Serik, Manavgat és Alanya strandokat érintő 73 kilométeres körzetben. 

Azóta már kilencre nőtt a megtalált halottak száma azon a tengerparton, ahol egyébként a török riviéra legfényűzőbb szállodák találhatók.

A ruhák és cipők alapján azt feltételezik, hogy a halottak menekültek lehetnek, akik a remény felé vezető úton vesztek a tengerbe. Kormányzati tisztviselők szerint a hajót Libanon ankarai nagykövetsége küldte Ciprus felé még december közepén, ám megszakadt vele a kapcsolat – amiben komoly szerepe lehetett a tomboló, viharos időjárásnak. 

Antalya kormányzója, Hulusi Sahin a Hürriyet hírportálnak azt mondta: „Az Igazságügyi Orvostani Intézet nem közölt végleges eredményt, de megállapították, hogy a hét holttesten talált cipők és ruhák Szíriában készültek.” Közölte azt is, hogy információik szerint holttesteket már más országok partjain is észleltek. 

A hatóságok egy bejelentés alapján közben DNS-mintát vettek az egyik halottól valamint azt őt kereső családjától és beigazolódott a legrosszabb: a holttest a 14 nappal ezelőtt eltűnt 18 éves egyetemista lányé. Ám a hatóságok ebben az ügyben külön folytatják a vizsgálódást, ugyanis az isztambuli diák egészen biztosan nem lehetett a hajótörés áldozata, egyelőre sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy balesetet szenvedhetett. 

Az elsüllyedt menekülthajókról kisodort holttestek egyáltalán nem jelentenek szokatlan „látványt” a térségben, különösen igaz ez az Észak-ciprusi Török Köztársaság partjaira. A Libanonból és Szíriából, valamint a török ​​partokról induló menekülthajók elsődleges célállomása a kettéosztott Ciprus szigete, annak is elsősorban északi, török része. Innen már csak át kell jutni – embercsempészek segítségével – az uniós tag Ciprusi Köztársaságba, ami egyeseknek menekülttáborban eltöltött hónapokat, másoknak viszont közvetlen ugródeszkát jelentenek Európa felé. Utoljára egyébként múlt pénteken találták meg egy nő holttestet a sziget északi részén, előtte egy héttel pedig egy férfiét. 

 

Nem akármire képesek a kínaiak, hogy menedékjogot kapjanak az USA-ban

Hiába volt Kína évtizedekig a gyors fejlődés szimbóluma, hiába a világ második legnagyobb gazdasága: tavaly meglepően sokan szánták el maguk arra, hogy drágán, kalandosan és kockázatosan jussanak az ígéret földjére. >>>