Vlagyimir Putyin orosz elnök Ukrajnára hárította a felelősséget amiatt, hogy nem haladnak a több mint három éve kitört háború lezárására irányuló tárgyalások. Putyin a nyugat-oroszországi Ladoga tavi Valaam szigeten Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnökkel találkozott, kijelentette: támogatja, hogy Moszkva tárgyaljon Kijevvel, de ennek kimeneteléhez nem kellene túl nagy várakozásokat fűzni.
A békés megoldás eléréséhez alapos, de nem nyilvános tárgyalásokra van szükség, valamint nyugalomra és csendre hozzá
– mondta Putyin a TASZSZ orosz állami hírügynökség jelentése szerint. Ha az ukrán vezetés úgy gondolja, hogy ennek még nincs itt az ideje, hogy várni kell, akkor hajlandók vagyunk várni is – tette hozzá.
Putyin Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azon minapi kijelentéseire reagált, amelyek szerint érdemi tárgyalásokra csak egy moszkvai hatalomváltás után kerülhet sor. Zelenszkij közölte azt is, hogy kész a tárgyalásokra. Röviddel Putyin kijelentése után az X közösségi portálon azt írta:
Ha vannak jelei a háború méltósággal történő lezárására és egy valóban tartós béke megteremtésére irányuló őszinte szándéknak, akkor Ukrajna ismételten megerősíti a készségét egy bármikor megtartandó vezetői szintű találkozóra.
Közben Donald Trump amerikai elnök atommeghajtású tengeralattjárókat vezényelt új pozícióba pénteken, reagálásként Dmitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére.
Donald Trump közösségi oldalán, a Truth Social-on jelentette be döntését, amit a volt orosz elnök nagymértékben provokatív nyilatkozatával indokolt.
Arra adtam utasítást, hogy két nukleáris tengeralattjáró helyezkedjen el a megfelelő térségben, arra az esetre, ha ezek az ostoba és izgató nyilatkozatok többek lennének annál – fogalmazott az elnök. Egyben megállapította, hogy a szavak nagyon fontosak, és gyakran vezetnek szándékolatlan következményekhez, majd hozzátette: remélem ez nem azon esetek egyike.
Dimitrij Medvegyev, aki jelenleg az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese, a héten azt mondta: az amerikai elnök az ukrajnai béke érdekében Oroszország felé megfogalmazott ultimátumát fenyegetésnek tartja és lépésnek a háború felé az Egyesült Államok és Oroszország között.
Marco Rubio amerikai külügyminiszter egy interjúban szintén reagált az orosz politikus megjegyzésére. Arra a kérdésre, hogy komolyan kell-e venni Dmitrij Medvegyev szavait egy közvetlen amerikai-orosz fegyveres konfrontáció esélyéről, Marco Rubio azt mondta, nem lehet mellőzni senkinek a megszólalását, de hozzátette, hogy az egykori állam- és kormányfő jelenleg nem számít releváns szereplőnek az orosz politikában, nem döntéshozó, és a közelmúltban tartott amerikai-orosz megbeszélések közül egyen sem vett részt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége