Vlagyimir Putyin orosz elnök nem engedélyezte, hogy kilőjék az Oresnyik rakétát a kijevi Bankova utca ellen, ahol nem mellesleg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hivatala is található – írja az Izvesztyia.  

Semmilyen körülmények között!

- mondta állítólag Putyin.

Oroszország még tavaly november 21-én megsemmisített egy nagy ukrán hadiipari objektumot Dnyipropetrovszkban, ezzel is tesztelve az „Oresnyik” közepes hatótávolságú rakétarendszert. Több rakéta bevetése esetén a csapás összehasonlítható a nukleáris fegyverek használatával, de nem minősül tömegpusztító fegyvernek.

Ezt követően augusztus elején Vlagyimir Putyin bejelentette, az első sorozatgyártású rakétákat már legyártották és leszállították a hadseregnek. 

2024 végén Lukansenka már kifejezte igényét arra, hogy a gyártásért felelős komplexumot helyezzék el Fehéroroszország területén. A katonai szakértők az eddigi hírek szerint már kiválasztották a telepítés helyszínéül szolgáló területet, és várhatóan év végéig be is fejezik a folyamatot. 

Lelepleződött Putyin titkos megfigyelőállomása, innen lesi Európát – mutatjuk térképen

Friss műholdképek tanúsága szerint Oroszország egy nagy lehallgatóállomást épít közvetlenül a NATO-határ szomszédságában, a Kalinyingrádi területen.
Bővebben>>>