Telefonon beszélt egymással szombaton Vlagyimir Putyin orosz államfő és Donald Trump amerikai elnök – közölte Jurij Usakov orosz elnöki tanácsadó a RIA Novosztyi orosz hírügynökséggel.
Usakov beszámolója szerint a beszélgetés mintegy 50 percig tartott, Putyin és Trump megvitatta a Közel-Keleten kialakult helyzetet.
Az elnöki tanácsadó nagyon hasznosnak és tartalmasnak nevezte a megbeszélést.
Usakov elmondta, az orosz elnök világossá tette Trumpnak, hogy elítéli Izrael Irán elleni katonai műveleteit. Mint fogalmazott, a két elnök nem zárta ki, hogy visszatérjenek a megbeszélésekhez Irán nukleáris programjáról.
A Kreml szerint Vlagyimir Putyin közölte, hogy kész közvetíteni Izrael és Irán között.
Jurij Usakov beszámolója szerint Putyin megerősítette, hogy Oroszország továbbra is kész tárgyalni Ukrajnával, Trump pedig elmondta, hogy az orosz-ukrán konfliktus gyors megoldásában érdekelt.
Putyin közölte Trumppal, hogy Moszkva június 22. után kész folytatni a tárgyalásokat Kijevvel.
Az orosz elnök elmondta Trumpnak, hogy a napokban fogolycserét tartanak, Ukrajna pedig két alkalommal is átvette elesett katonáinak holttestét.
Vlagyimir Putyin boldog születésnapot is kívánt a 79 éves Donald Trumpnak, és beszélt vele a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti második világháborús „fegyverbarátságról” is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja