Moszkva hamarosan megkezdi az Oresnyik elnevezésű hiperszonikus rakétarendszer nagyüzemi előállítását. „A közeljövőben biztosítani kell az ilyen rendszerek sorozatgyártását Oroszország és szövetségeseink biztonságának védelme érdekében” – mondta hétfőn Vlagyimir Putyin államfő, az orosz védelmi minisztérium idei utolsó testületi ülésén.
Moszkva először a múlt hónap végén vetette be az Oresnyik rakétát az ukrajnai Dnyipro városánál, válaszul arra, hogy Kijev Franciaország, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság által biztosított nagy hatótávolságú rakétával lőtte a nemzetközi közösség által is elismert orosz területeket.
A Putyin-rezsim szövetségeseként ismert Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök a múlt héten közölte: a belarusz állam „ingyen” kap Oresnyik rakétákat az Oroszországi Föderációtól – írja a Politico.
Kell félnünk az atomháborútól?
Az orosz államfő korábban azt állította a tömeggyártásra váró rakétákról, hogy a hangsebesség tízszeresével repülnek, ezért a légvédelmi rendszerek nem képesek az új eszköz semlegesítésére. Illetve azt is hangsúlyozta, hogy az Oresnyikek csökkentik az atomfegyverek szükségességét, mérsékelve az ukrajnai harcok nukleáris eszkalációjának az esélyét.
Ugyanakkor a most hétfői védelmi tanácskozáson Putyin megjegyezte, hogy Oroszországnak „fenn kell tartania a stratégiai nukleáris erők fejlesztését”, és „harckészültségben kell tartania a nem stratégiai nukleáris erőket”.
Putyin nukleáris válaszcsapásra készül, szórták a rakétákat
Oroszország kedden több ezer kilométeres távolságokra lövöldözött, hogy szimulálja az esetleges első csapásra adott „masszív” nukleáris választ.Itt olvashat a részletekrőlKövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt